Kánonjog 1. (1999)

TANULMÁNYOK - Szabó Péter: Sajátjogú egyháztagság a hatályos jog szerint (CIC 111-112. és CCEO 29-39. kk.)

50

Szabó Péter

Az 1917-eshez hasonlóan az 1983-as CIC sem jelöli meg, hogy az egyháztagság megváltoztatásához szükséges szentszéki közreműködés az átlépésnek érvényességi vagy csak megengedettségi feltétele-e?69 Egyes szerzők -nyilvánvalóan a licentia kifejezés alapjelentéséből kiindulva- arra a következtetésre hajlanak, hogy ezen -a latin rítusváltoztatások esetében előírt- szentszéki közreműködés elnyerése az átlépésnek csak megengedettségi feltétele lenne.70

A licentia kifejezés egyaránt jelölhet érvényességi és megengedettségi feltételt. Noha alapjelentésében a mai egyházjogi nyelvhasználat szerint az valóban inkább megengedettségi tényezőre utal,71 a jelen kánonban mégis bizonyosan érvényességi kritériumot jelöl.

Ez két okból is nyilvánvaló. Egyrészt a kánon pontos értelmének megállapításához figyelembe kellett (és kell) venni a párhuzamos keleti normát is (vö. CIC 17. kán.). Az viszont a szentszéki közreműködés érvényességi feltétel jellege tekintetében nem hagyott és ma sem hagy kétséget.72

A szentszéki közreműködés érvényességi feltétel jellege egyébként már a keleti mp. kihirdetése előtt sem lehetett kétséges. Igaz, a CIC 1917 98. kán. 3. §- beli engedélyt (venia) egyes szerzők pusztán megengedettségi feltételnek tekintették.73 Meggyőzőbb álláspont volt ellenben az, amely a korábbi jogforrásokkal való összhang szerinti értelemzés kötelezettségét hangsúlyozta (vö. CIC 1917, 6. kán.). Ezen jogforrásokban viszont a szentszéki közreműködés mindig érvényességi feltételként szerepelt,74 ami döntő érv amellett, hogy az a CIC 1917 98. kán.

3. §-a esetében sem lehetett másként.75

69 CIC can. 112 — § 1. Post receptum baptismum, alii Ecclesiae rituali sui iuris adscribuntur: I ° qui licentiam ab Apostolica Sedi obtinuerit (= A keresztség felvétele után más jogilag önálló rítus szerinti egyházba kerülnek át: 1° akik erre az Apsotoli Szentszéktől engedélyt kaptak); vö. CIC 1917 98. kán. 3. §.

70 Theriault, Canonical Questions (29. jegyzet), 212; valamint A. Fuenmayor, in Code of Canon Law Annotated, E. Caparros - M. ThÉriault - J. Thorn (eds.), Montréal 1993, 132.

71 Noha a CIC szóhasználata e ponton koránt sem mondható egységesnek, úgy tűnik, hogy a licentia kifejezésen elsődlegesen olyan felhatalmazás (autorizzazione) értendő, mely az illetékes hatóság előzetes mérlegelésén alapul, a szóban forgó cselekmény előzetes kontrolját jelenti és törvényességét érinti; F. D’Ostilio, II diritto amministrativo della Chiesa, Cittá dei Vaticano [1995], 325, 318, 334; lásd még: F. Urrutia, Sens juridique des termes: autorisation, faculté, dispense, in Les cahiers du droit ecclésial V,

1, 1988(15 Février), 1-9.

72 CS can. 8 - § 1. Nemo potest sine licentia Sedis Apostolicae ad alium ritum valide transire... vö. 51. jegyzet.

73 PI. F. Santamarîa, Comentarios al Código canónico, Madrid 1920,1, 131; M. Conte a Coronata, Institutiones iuris canonici, Taurini 21939, 156; F. Nájera, El Código de Derecho Canónico. Traducido y comentado, I, Cadiz 1942, 81.

74 PI. “Nemo... inconsulta Apostolica Sede vel a latino ad orientalem, vel ab orientali ad latinum ritum transire deinceps praesumat. Qui secus fecerint, eorum transitus prorsus illicitos, irritos, ac nullos forre declarat”, SC De Propaganda Fide, decr., 12. III. 1759, in Codicis luris Canonici Fontes, P. Gaspari - I. Serédi (ed.), 9 vol., Roma 1923-1939, vol. 7, n. 4526, 63. (Lásd még: 126. jegyzetet.)

75 így pl. D. Staffa, De transitu orientalis ad ritum latinum propter baptismum in eodem ritu susceptum in casu necessitatis, in Ephemerides luris Canonici 1 (1945) 180.