Kánonjog 1. (1999)
TANULMÁNYOK - Szabó Péter: Sajátjogú egyháztagság a hatályos jog szerint (CIC 111-112. és CCEO 29-39. kk.)
Sajátjogú egyháztagság a hatályos jog szerint 39 A kérdés bonyolultabb viszont a meg nem keresztelt szülők gyermekének esetében. A keleti jog szerint ilyenkor a gyermek annak a személynek a rítusát követi, aki a katolikus nevelés biztosítását felvállalta (CCEO 29. kán. 2. § 3°). A latin jog viszont nem korlátozza a szülők szabadságát a tekintetben, hogy a katolikus nevelést biztosító személyétől eltérő sajátjogú egyházba kérjék gyermekük felvételét. Az eltérő szabályozásban rejlő feszültség feloldására megoldás lehet egy olyan részleges latin jogszabály, mely szerint a szülőknek gyermekük hovatartozására vonatkozó szándékukat a latin egyház választása esetén is szükségszerűen azzal kell kifejezni, hogy ezen egyházból való személyt jelölnek ki a katolikus nevelés biztosítására.20 A keleti kódex sem ad viszont közvetlen szabályt arra az esetre, amikor ortodox szülők kérik gyermekük katolikusnak keresztelését.21 A kérdés leginkább a nyugati diaszpórában élő ortodoxok esetében merül fel, ahol többnyire a latin egyházhoz tartozást kérik. Ha a szülők maguk katalizálnának, akkor velük együtt tizennégy éven aluli gyermekeik is -külön rendelkezés hiányában- automatikusan keleti katolikusokká válnának (vö. CCEO 29. és 35. kánonok analógiája). Régebbi szerzők álláspontja szerint -két nem katolikus szülő esetén- az akatolikus apa választhat gyermekének sajátjától különböző rítust is,22 ám a saját rítus megőrzését előíró normák (CCEO 35. kán.; OE 4) fényében ez a lehetőség ma már nem tűnik megengedettnek. Eltérő rítusú szülők esetén ugyancsak kérdésként merülhet fel, hogy vajon továbbra is dönthetnek-e úgy, hogy gyermekeik egy része az apa, más része az anya egyházába kerüljön. Egyes szerzők erre az esetre azt hangsúlyozzák, hogy a családok rituális egysége a II. Vatikáni Zsinat szerint sajátos érték, ami kizárni látszik a gyermekek különböző egyházakba íratását (vö. LG 11, OE 21 ).23 A jogszabály szövegéből kiindulva azonban egyértelmű, hogy a gyermekek eltérő hovatartozása melletti érvényes döntés lehetősége ma sem zárható ki. A CCEO 29. kán. ugyanis egyes számú kifejezést alkalmaz {filius), s mivel e vonatkozásban sehol nem szerepel jogcselekményt érvénytelenítő vagy jogképtelenné tevő záradék,24 az említett egyes számból itt arra következtethetünk, hogy a szülők 20 Erdő, A szentségi jog (vö. 10. jegyzet), 143-144. 21 Az eset nem tévesztendő össze a CCEO 681. kán. 5. §-a által kilátásba helyezett lehetőséggel, amely szerint katolikus pap -ortodox kiszolgáltató hiányában- akkor is elvégezheti a keresztelést, ha a két ortodox szülő nyilvánvalóan saját (ortodox) hitében kívánja felnevelni gyermekét. E kérdéshez lásd: Szabó P., A keresztség kiszolgáltatásának elnapolására vonatkozó norma (CIC 868. kán. I. § 2°) értelmezése a párhuzamos keleti jogszabály tükrében, in Hírlevél 1, 1996 december, 19-28. 22 Vö. A. Coussa, Epitome praelectionum de iure ecclesiastico orientali, I, Grottaferrata 1948, 34. 23 PI. J. Faris, The Eastern Catholic Churches. Constitution and Governance according to the «Code of Canons of the Eastern Churches», New York 1992, 157; F. Urrutia, Les normes générales. Commentaire des canons 1-203 (La Nouveau Droit Ecclésial), Paris 1994, 183. 24 Vő. CCEO 1495. és CIC 10. kk.
