Kánonjog 1. (1999)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: A bíró erkölcsi bizonyossága az ítélet kimondásakor
30 Erdő Péter dunkig42, azt állítják, hogy ilyen esetben a bíró mindig felmentheti a vádlottat, sőt köteles is felmenteni őt, noha a perben összegyűjtött bizonyítékok elegendőek lennének elítéléséhez. A bírónak ugyanis mint emberi személynek csak egy lelki ismerete van, egyetlen a biztos belső meggyőződése és az ügyben csakis egy az objektív igazság43. Ez a házassági semmisségi perekben is alkalmazható: a bírónak nem szabad biztos és objektív tények ismeretére alapuló lelkiismerete ellenére érvénytelennek nyilvánítania a házasságot. Ennek kapcsán emlékeznünk kell arra, hogy az Egyházi Törvénykönyv átdolgozásának második irányelve, melyet az 1967-es Püspöki Szinódus elfogadott és VI. Pál pápa jóváhagyott, a belső és külső fórum közti konfliktusok elkerülését vagy legalább a minimumra csökkentését kívánta főként a szentségi jog és a büntetőjog területén44. Kivált az Egyház jogrendjében elsőrendű közérdeknek számít, hogy a joginformális módon megragadott valóság az objektív valósághoz igazodjék: a történelmi és ontológiai igazsághoz. Ebben a vonatkozásban egyes szerzők az egyházjogban az igazság jogkedvezményéről {favor veritatis) beszélnek45. Az egyházjog teológiai szemlélete számára különösen jelentős az erkölcsi és ontológiai valósághoz való állandó alkalmazkodás követelménye már azért is, mert a kegyelmi valóságok az Egyházban intézményesítő erőként működnek46. Ez az előny, amit az idézett szerzők meggyőző véleménye szerint a bíró a saját lelkiismeretének kell, hogy adjon egy ténylegesen létező házasság védelmében, nem minősül feltétlenül a lelkiismereti kifogás alkalmazásának, melyről manapság már a kánonjogban is beszélnek47, hanem inkább a kánoni méltányosság egy fajtája, melynek alkalmazása az egyházi bírók egyik sajátos kötelessége (vö. 221. k. 2. §)48. scientia iudicialis inest homini tanquam in subiecto, unde ex quo habet certam scientiam ut homo, non potest recipere contrariam scientiam ut iudex, quia dixi quod in eodem subiecto non possunt concurrere contrariae scientiae, et sic scientia iudicialis non potest applicari ad animum iudicis, et sic potius absolvit ex defectu probationis»), 42 Wernz, Ius canonicum, VI (vö. 38. jegyzet), 556-557, nr. 591. 43 E régi elmélet nyomán tanítja XII. Pius idézett rotai beszédében, hogy: „ahogyan egy az objektív igazság, úgy az objektívan meghatározott erkölcsi bizonyosság is csak egy lehet” (AAS 34 [1942] 341). 44 Communicationes 1 (1969) 79 („Fori externi et interni optima coordinatio in Codice luris Canonici exisitat oportet, ut quilibet conflictus inter utrumque vel dispareat vel ad minimum reducatur. Quod in iure sacramentali et in iure poenali peculiariter curandum est”). 45 J. Llobell, História de la motiváción de la sentencia canonica, Zaragoza 1985, 55- 83, 169-170; Id., Sentenza (vö. 1. jegyzet), 307-308; Id., La genesi della sentenza (vö. 1. jegyzet), 700-701; vö. Joannes Paulus II, litt. enc. Veritatis splendor, 1993. VIII. 6, nr. 63: AAS 85 (1993) 1182-1183. 46 Vö. pl. P. Erdő, Teológia del diritto canonico. Un approccio storico-istituzionale (Collanadi studi di diritto canonico ed ecclesiastico 17), Torino 1996, 50-51, 154-155. 47 Vö. pl. Bertolino, La libertá di coscienza (vö. 2. jegyzet); ID., La tutela dei diritti nella Chiesa, Torino 1983, 114; TURCHI, L 'obiezione di coscienza (vö. 2. jegyzet). 48 Vö. Errázuriz, Veritá e giustizia (vö. 2. jegyzet), 288-291. A kánoni méltányosság általunk használt fogalmához lásd pl. H. Müller, Oikonomia und aequitas canonica, in Atti del Congresso Internazionale Incontro fra canoni d'Oriente e d'Occidente, R.
