Kánonjog 1. (1999)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: A bíró erkölcsi bizonyossága az ítélet kimondásakor
A BÍRÓ ERKÖLCSI BIZONYOSSÁGA 31 Mindez nem fogható fel úgy mint a bírók biztatása az aggályosságra, hiszen ezt a magatartást korábban a pápa tanítása bírálta49. Nem szolgálhat ürügyként sem egyes bírók jogi ismeretei hiányosságának leplezésére. Éppen az ügy érdemi részével kapcsolatos objektiven biztos lelkiismeret kialakítása kedvéért kötelesek a bírók jogilag is (vö. 209. k. 2. §; 1420. k. 4. §; 1421. k. 3. §; 2229. k. 1. §) a kánonjog és az igazságszolgáltatáshoz szükséges szentszéki gyakorlat pontos és mély megismerésére. Hangsúlyoznunk kell azt is, hogy éppen az Egyházi Törvénykönyv átdolgozása következtében számos új lehetőség nyílt a tételes jogban az objektív igazság perbeli érvényesítésére. E lehetőségek szélesebb körűek, mint a régi törvényhozásban voltak. 3. Sajátos eszközök az erkölcsi bizonyosság elérésére nehéz esetekben Az új egyházjog a “nehéz” esetek nagy többségében lehetőséget adott annak a feszültségnek a feloldására, mely abból fakadt, hogy a perben komoly elemek bizonyították a tényszerű igazságot, de ezeket jogi formalizmus miatt nem lehetett teljes bizonyítékként értékelni. így lehetőség nyílt arra, hogy a bíró teljes bizonyító erőt tulajdonítson a felek vallomásának vagy akár az egyik fél vallomásának, ha azt a szavahihetőség50, valamint a perben talált más jelek és bizonyítékok (vö. 1536. k. 2. §; 1679. k.)51 alátámasztották, ha más bizonyítékok szerzésére nem volt lehetőség. A bizonyítékok szabad bírói értékelésének keretében erkölcsi bizonyosságra lehet jutni puszta jelek alapján is, ezeknek azonban - mint fentebb mondtuk - teljes és összefüggő képet kell adniuk az igazságról. Ugyanez lehetséges egyetlen tanú vallomása alapján is. A régi formalista jogi közmondás, mely szerint “egy tanú nem tanú” - legalábbis eredeti merevségében - meghaladottnak tekinthető, mégpedig nemcsak a joggyakorlat, hanem a hatályos 1573. kánon pozitív rendelkezése alapján is52. Ha a bírónak bizonyos fontos érdemi értesülései vannak az ügyről, sok esetbe beviheti ezeket a perbe saját kezdeményezésre is, mivel az 1452. kánon Coppola (a cura di), Bari 1994, I, 293-315; P. Erdő, «Aequitas im geltenden Kirchenrecht», in Folia Theologica 2 (1991) 109-118, különösen 116-117. 49Vö. Pio XII, Discorso alla Rota Rontana, 1. X. 1942, nr. 1: AAS 34 (1942) 339; Llobell, Sentenza: decisione (vö. 1. jegyzet), 309. 50 A szavahihetőség értékeléséhez lásd A. WEISS, Grundsatzfragen der Glaubwürdigkeitsbeurteilung, in De processibus matrimonialibus 1 (1994) 63-93. 51 Vö. Pompedda, Studi di diritto processuale (vö. 1. jegyzet) 185; R. L. Burke, La confessio iudicialis e le dichiarazioni giudiziali delle parti, in AaVv., / mezzi di prova nelle cause matrimoniali secondo Ia giuridprudenza rotale (Studi giuridici 38), Città del Vaticano 1995, 15-30, különösen 29; N. LÜDECKE, Ehenichtigkeitserklärung aufgrund von Parteiaussagen gemäß c. 1679 CIC. Verständnis und Tragweite eines aktuellen Canons, P. Erdő (Hrsg.), Bonn-Budapest. Kanonistische Erträge einer Zusammenarbeit (Forschungen zur Kirchenrechtswissenschaft), Würzburg 1998, 149-222. 52 Vö. Pompedda, Studi di diritto processuale (vö. 1. jegyzet), 185. Lásd még A. Gauthier, La prova testimoniale nell'evoluzione del diritto canonico, in AaVv., I mezzi di prova nele cause matrimoniali secondo la giuridprudenza rotale (Studi giuridici 38), Città dei Vaticano 1995, 49-69, különösen 68-69.
