Kánonjog 1. (1999)
KÖNYVSZEMLE
122 Könyvszemle személyiségével, az elöljárókkal (617-630. kánonok), a káptalanokkal (631-633. kánonok), az új tagok felvételével és képzésével (641-661. kánonok), a tagoknak az intézményből való kiválásával (684-704. kánonok), illetve különböző vagyonjoggal kapcsolatos és egyéb kérdésekre. D. J. Andrés könyve e terület egyes kánonjaihoz fűz kommentárt, továbbá a két fejezetet (A megszentelt élet intézményei, 3-241. old.; Az apostoli élet társaságai, 242-258. old.) általános bevezetővel is ellátja. A magyarázatok a törvény szövegéből indulnak ki, de a szerzetesjogi hagyományon nyugszanak. A szerző figyelembe veszi a kódex óta megjelent kongregációs döntéseket és más, jogszabály értékű nyilatkozatokat. De ezen túlmenően tisztában van az egyes szerzetesi közösségekben felmerülő gyakorlati problémákkal, illetve az intézmények egyedi konstitúcióival és statútumaival, amelyek szintén megújuláson mentek át az elmúlt másfél évtizedben. A civilisztika szempontjából a szerzetesjog több területe is érdeklődésre tarthat számot. Ezek közé tartozik az egyes szerzetesrendek jogi személyiségének a kérdése. Az 1990. évi IV. törvény 13. § (3) szerint az egyház vallásos célra létesülő önálló szervezete, mint a szerzetesi szervezet, akkor válik jogi személlyé, ha képviselőjének bejelentése alapján a bíróság nyilvántartásba veszi. Ugyanezen paragrafus (2) értelmében a bejegyzett egyházak önálló képviseleti szervvel rendelkező szervezetei, amelyek az egyház alapszabálya szerint jogi személynek minősülnek, a világi jogban is önálló jogi személyek. A Katolikus Egyházban működő megszentelt élet intézményei és apostoli élet társaságai, illetve azok tartományai és házai az Egyház saját joga szerint ilyen jogi személyiséggel rendelkeznek (634. kánon), amit az intézmények saját konstitúciója is rögzíteni szokott. A szerzetesi intézmény tehát bejegyzésével, szervezetei, önálló házai pedig az egyház saját joga alapján nyerik el jogi személyiségüket. Ez a viszony megfelel az egyházmegye és a plébániák, illetve a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Hittudományi Kar jogi helyzetének. Az így létrejött szerzetesi intézmények képesek javak szerzésére, birtoklására, kezelésére és elidegenítésére azon törvényes korlátok között, amelyeket az egyetemes jog, illetve a saját szabályzat tartalmaz (vö. 638. kán. 1. §, 1281. kán.). Ehhez a kérdéskörhöz sorolható a jogi, illetve természetes személyek felelősségének kérdése a vállalt kötelezettségekért és adósságokért (638. kán.). Hasonlóan fontos kérdés a foga- dalmas tagok jogképessége. A 668. kánon értelmében, amit a szerzetes saját szorgalmával, vagy az intézményre való tekintettel szerez, azt magának az intézménynek szerzi. A kánon megkívánja az ideiglenes fogadalmat letevő tagoktól vagyonuk kezelésének átengedését, illetve, hogy intézkedjenek annak használatáról és haszonélvezetéről. Ezt a polgári törvényeknek megfelelően kell megtenni, hiszen a haszonélvezőkre is vonatkoznak a polgári jog szerinti jogok és kötelességek (154-155. old.). A 668. kánon 4.§. intézkedik azokról is, akik az intézmény természete szerint örökfogadalmuktól fogva nem rendelkezhetnek tulajdonnal. Az ilyen tagok számára előírja, hogy az örökfogadalom letétele előtt a világi jog szerinti érvényes formában mondjanak le javaikról. Hasonló módon, az örökfogadalom letétele előtt szükséges a tagnak végrendeletet készítenie, amely a világi jog szerint is érvényes (155. old.). Ennek a kérdésnek a szerző 1991-ben "El testamento de los religiosos. Una obligación canónica poco entendida y practicada" címmel önálló tanulmányt szentelt (in Commentario pro
