Hittudományi Folyóirat 24. (1913)
Dr. Pataky Arnold: «Állag, személy, természet» a christologiai vitákban
«ÁLLAG, SZEMÉLY, TERMÉSZET)) A CHRISTOLOGIAI VITÁKBAN 85 2. §. Az első négy század christologiája. Évszázadok teltek el, míg a keresztény bölcselet e mély fogalmakat ily világosan körül tudta írni. A keresztény ókor első írói a philosophiát külön, önmagáért nem művelték és így megtörtént, hogy főleg akkor, amikor egy-egy kifejezés még nem volt ellenséges világnézetek jelszava, e kifejezések használatában nem jártak el teljes egyöntetűséggel és sza- batossággal. Nagyon érdekes dolog erre nézve megfigyelni és összehasonlítani az első századok íróit. Ha egy keleti író hypostasist, egy nyugati meg essen- tiát vagy naturát mond, voltaképen mindkettő egyet gon- dől. A kérdés állapotára rendkívül jellemző világosságot derít szent Jeromos levele Damasus pápához,1 melyben a trinitárius viták kapcsán felveti a kérdést, hogy Istenben három hypostasist kell-e állítani és hogy Antiochiával fenn- tartható-e a barátságos közlekedés ? E levele remek bizony- sága egyszersmind a római pápa csalhatatlanságába vetett hitnek is dogmatikai kérdésekben. «Nunc igitur... trium hypostaseon ab Arianorum prole, Campensibus, novellum a me, homine Romano nomen exigitur. Qui, quaeso, ista apostoli prodidere? Quis novus magister gentium Paulus haec docuit ? Interrogamus, quid tres hypostases posse arbi- trentur intelligi: tres personas subsistentes aiunt... Tota saecularium litterarum schola nihil aliud hypostasim, nisi usian novit. Et quisquam, rogo, ore sacrilego tres substan- tias praedicabit ? Una est Dei et sola natura, quae vere est. Id enim, quod subsistit, non habet aliunde, sed suum est... In tribus personis Deitas una subsistit, quae est vere, et una natura est: quisquis tria esse, hoc est, tres esse hypostases, id est, usias, dicit, sub nomine pietatis, tres natures conatur asserere... Sufficiat nobis dicere unam substantiam, tres persones subsistentes, perfectas, aequales, coaeternas. Ta- ceantur tres hypostases, si placet, et una teneatur...» 1 Ep. ad Damasum: «Quoniam vetusto...» Migne, Patr. Lat. 22, 355.
