Hittudományi Folyóirat 24. (1913)

Dr. Trikál József: Tanulmányok a középkor keresztény bölcseletéről

a bazilikák, királyi házak, királyi alakok, királyi jellemek felelnek meg. Imperium sine fine dedi. Távolállnak a mindennapitól, a közönségestől, erejük, szépségük a vég- telenbe nyúl. Ezekben a képeket a befejezettség, az idők teljének, a föltétien igazságnak meggyőződése hatja át. A múlt már kivirágzott, a jövő pedig nem hoz már semmit. A vágyak beteljesültek, az igazság diadalt ül. A nyugtalan bölcseletet elcsitította, az ószövetségi kinyilatkoztatásokat pedig befejezte a kereszténység és ezzel minden nyitott kérdés megoldást nyert. Nemcsak a hit, de az ész igényeit is kielégítették a dogmák, amelyek a szellemi élet nagy kérdéseit szabatosan kifejezték és megnyugtatóan össze- foglalták. Szépek ezek a képek, szép mint a species aeternitatis, az örökkévalóság gondolata. A mártírok szenvedéseiből, az erények illatárjából, a keresztény írók szellemi erőfeszíté- séből fakadó győzelmeknek maradandó emlékképei. De ezek a képek csak addig megragadóak, amíg koruk levegő- jéből és gondolatvilágából nőttek ki. Mikor ez a világ elváltozott és a romlás, a hanyatlás lejtőjére lépett, akkor az udvari élet és az egyházi szellem is megváltozott. A böl- cselet többé újat nem adott, a társadalmi élet lesülyedt, az udvari életből a fönség elpárolgott és legföljebb alacsony és bűnös szenvedélyek mámoros levegője szállt föl. Ebben a világban a régi művészet lelke is elillant és csak a test, a technika maradt még meg. A későbbi képeken üdeséget, lelki kifejezést, egyéni képzeletet hiába keresünk. Vannak terméketlen idők az emberi szellem történeté- ben, midőn hiába keresünk újat, hiába fejlődést. Mintha nemcsak a természetnek, hanem az emberi gondolkodásnak is szüksége volna hosszú, üdítő álomra, erőgyűjtésre. Századok múlnak el s csak a régiek törmelékei között élünk, azok morzsáiból tengődünk. Sem igazságok, sem tévedések nem látnak napvilágot. A mindennapi élet laposságából egy jelentékeny elme sem nő ki. Ezek az idők az unalmas egyhangúságnak évei, amelyekben iskolák őrzik és adják tovább a múlt hagyományait. Ekkor lesz a bölcseletből 35 A KÖZÉPKOR KERESZTÉNY BÖLCSELETÉRŐL 529 Hittudományi Folyóirat. 1913.

Next

/
Thumbnails
Contents