Hittudományi Folyóirat 24. (1913)

Dr. Schütz Antal: Az Isten-bizonyítás logikája

«nota per se» ítéletei), aminők az alapvető logikai elvek: az azonosság, tagadás, ellenmondás, harmadik kizárásának elve. A legtöbb ítélet azonban magában közvetlenül nem nyilvánvaló; mint pl. a szóban forgó is: van Isten; külön- ben lehetetlen volna akárkinek is tagadni. S itt merül föl a szükséglet, nyilvánvalóvá tenni egy ítéletet, mely magá- bán nem az. Ez máskép nem érthető el, mint ha megmutat- juk, hogy magukban nyilvánvaló ítéletekből nyilván helyes módon következik. Ám e követelésnek Arisztotelész s a jel- zett újabb logikusok szerint csak az a szillogizmus tesz eleget, «mely tudományt teremt». Mert csak ez támaszko- dik végelemzésben magukban véve nyilvánvaló tételekre és következtet egészen nyilván logikailag megtámadhatatlan módon (a principium rationis alapján.)1

De mit szól ehhez a mai szaktudomány, mely az induk- ciónak tulajdonítja és köszöni büszke tételeit s Mill, sőt már Bacon óta hajlandó lebecsülni a szillogizmust? E vala- mikor nagy hévvel tárgyalt kérdés, úgy tetszik, ma el van intézve: a levezető és fölvezető eljárás, a szillogizmus és indukció értékelésében béke s fegyverbarátság uralkodik. Az általános logikai megfontolások és a szaktudományok logikája megmutatta, hogy az indukció nélkülözhetetlen eszköze a tudományos kutatásnak, tételek találásának, neve- zetesen tapasztalati tételek megállapításának; a szillogizmus ellenben a bizonyításnak, rendszerezésnek, hasznosításnak, sőt sokszor a lelésnek is megbecsülhetetlen, sőt nélkülöz- hetetlen szerve. Ha nem is oly termékeny, mint az indukció, logikailag kiválóbb, mert teljes bizonyosságot, igazságot teremt.

Elég tehát arra a kérdésre szorítkoznunk: lemondjon-e az Isten-bizonyítás az indukcióról, e ma oly nagyrabecsült, kedvelt logikai eljárásról ? Nem lehetne-e Isten létét induktiv módon is bizonyítani? E kérdésre határozott nemmel kell felelni.

Ezt az állásfoglalást nem azzal kell megindokolni, ami

408 SCHÜTZ ANTAL DR.

1 Geyser, I. m. 311 kk.