Hittudományi Folyóirat 24. (1913)
Dr. Schütz Antal: Az Isten-bizonyítás logikája
AZ ISTEN-BIZONYÍTÁS logikája 409 első tekintetre kínálkozik, mintha t. i. az indukció nem volna alkalmas arra, hogy teljes bizonyosságot teremtsen, mert hát «a természettudományban minden indukció csak valószínű».1 Igaz ugyan, hogy nagy logikai probléma van adva ebben a tényben, hogy az igazi induktív következte- tés többet tartalmaz, mint az előtételek. De ma már nem volna szabad vita tárgyává tenni azt a megállapítást, hogy az alap (ratio), amely miatt szabad e többletre követkéz- tetni, nem az egyes tapasztalati esetekre támaszkodó ana- logia, mint a pozitivisták (Taine, különösen Mill) hirdet- ték; sem pedig a természetet konkrét valóságából kivetkőz- tető s mindent matematizáló apriorizmus (M. Riehl, Rickert) ;1 2 hanem az okság elvének egyetemes uralma és érzékeink megbízhatósága, aminek ismeretelméleti igazolása vég- elemzésben természetesen szintén az okság elvére támasz- kodik. Ha az indukció akárhányszor nem is vezet többre valószínűségnél, maguk az alapelemei biztosak s tárgyilag nyilvánvaló alkalmazás esetén bizonyosságuk a következte- tésbe is átmegy. Tehát bizonyosság - termő erejétől az indukció lehetne Istenbizonyítás logikai formája. Hogy még sem alkalmas Isten bizonyítására, annak egyszerűen az az oka, hogy az indukció úgy, amint az eddigi logikában ki van építve és a szaktudományokban alkalmazást nyer, a határozottan synthetikai ítéletek igazolására szolgál. Oly ítéletek ezek, melyekben az alany és állítmány kapcsolata nem magából az alany s állítmány fogalmából világlik ki, hanem vagy merő észkonstrukción alapszik, mint sokszor a matematikában, vagy pedig a tapasztalatra támaszkodik. Ezért az induktiv eljárás a tapasztalat körében mozog, abban a körben is marad és nem alkalmas metafizikai igazságok bizonyítására. Az ú. n. matematikai indukció egészen más valami, mint a közönséges értelemben vett indukció; félreértések elkerülése végett nem is volna sza- bad vele egy névvel illetni. 1 Jevons, A logika elemei (ford. Kelemen Ignác, Bpest, 1911) 153. 2 L. Oeyser, Grundlagen d. Logik u. Erk. 367 kk. Hittudományi Folyóirat. 1913. 27
