Hittudományi Folyóirat 24. (1913)

Dr. Trikál József: Tanulmányok a középkor keresztény bölcseletéről

A KÖZÉPKOR KERESZTÉNY BÖLCSELETÉRŐL

381

A második sajátossága a középkori bölcseletnek az iskolaszerűség.

Ezeket az iskolákat nem különböző bölcseleti tárgyak vagy ellentétes világnézetek különböztetik meg. A bölcselet anyaga és tárgya mindenki előtt szent és adva van. A pan- teisták mint eretnekek egy iskolához sem tartoztak.1 Ezen iskolák azért nyertek más-más nevet, mert az iskolás böl- cseleinek ugyanazon kincsét, közjavát, benső tartalmát más- más alapon törekedtek az ész számára megfoghatóvá tenni. Anzelm nem tanított mást, mint Abälard; sem szent Tamás mást, mint Duns Scotus; egyik sem akarta a dogmát érinteni, mivoltából kiforgatni.Jelszavuk volt: non determinare contra fidem. Roger Bacon az averroizmust és Siger de Brabant egyaránt megbélyegzi: «Pessimus error». Duns Scotus pedig még hevesebben mondja: «Talis errans esset a communitate hominum exterminandus». Ezek mind hivő lelkek voltak, csak más és más módon jutottak el ugyanazon igazsághoz.

A középkori keresztény bölcselet nem is hitte azt, hogy van más igazság is még azonkívül, mint amit ő tanított.

Szemében a bölcseleti igazság valami szent örökség, amelyet egyik kor átad a másiknak és mely érik, bővül, gazdagodik a gondolkozók folytonos munkája által. És így lesz ez — mondja Roger Bacon — a világ végéig, mivel az ember találmányai között semmi sem tökéletes; usque ad finem mundi, quia nihil est perfectum in humanis adin- ventionibus.

A bölcselet világának ily derült szemléletéből eredt az a törekvés, hogy az ellentétes meggyőződésű klasszikus bölcselők között is az űrt, az ellentétet áthidalják. Mert nem egy művön dolgoztak-e mindannyian ? Főkép Plátot és Arisztotelészt szerették volna egymással kibékíteni. így történt azután, hogy a különböző fölfogású szerzők tanai- nak élét letompították, törekedtek pium dare intellectum és

1 Honorius pápa 1225-ben Jean Scotusról írja: Scatens vermibus haereticae pravitatis.