Hittudományi Folyóirat 24. (1913)

Dr. Erdőssy Gyula S. J.: Az I. és II. század eretnekeinek tanuskodása evangéliumaink hitelessége mellett

372 DR. ERDOSSY GYULA S. J. ról szólva Máté evangéliumára (7, 28, 29.) utal, minthogy Márk is említi 1, 22: «És álmélkodának az ő tudományán, mert úgy tanítá őket, mint akinek hatalma vagyon, és nem mint az írástudók; — de mivel az Üdvözítőnek szavai: «Jőjetek hozzám mindnyájan . . .» csak Máténál fordulnak elő, nem tévedünk, ha állítjuk, hogy Celsus ismerte Máté evangéliumát s ezt értette a mi általában ismert írásaink alatt. Egyébként, amint Origenes Contra Celsum 1, 58, 66. tanúskodik, Celsus zsidaja beszél a napkeleti bölcsek eljö- vételéről, a bethlehemi gyermekölésről, az aegyptomi futás- ról is, amelyek egyedül Máté 2. fejezetében találhatók, miért is nem kételkedhetünk, hogy Celsus ismerte Máté evangéliumát. Origen. Contra Celsum 1, 58. (M. Patr. Gr. 11, 768.): «Azután Celsusnál a zsidó a bölcsekről, kikről az evangé- lium szól, mondja: ,Jézus mondotta, hogy a bölcsek az ő születése által indíttatva eljöttek, hogy őt, ki akkor még gyermek volt, mint Istent imádják; s ezt ők Heródes tetrarchának jelentették; ez pedig megölette az összes,ezen időben született gyermekeket, azt hívén, hogy a többivel együtt el fog ő is pusztulni, hogy országát, ha majd a kellő kort eléri, el ne foglalja׳». Origen, i. m. 1, 66. (M. 11, 784): ״Celsusnál a zsidó továbbá kérdőre vonja Jézust: ,Miért kellett még gyermek- korodban Aegyptomba vitetned? Hogy meg ne öljenek? de hát Isten nem fél a haláltól. Az égből leszállóit angyal meghagyta, hogy te és tieid fussatok, hogy el ne fogjanak és halállal el ne vesszetek. De hát az a nagy Isten, ki ked- vedért már két angyalt küldött, nem tudott téged, az ő saját fiát, otthon biztonságban megőrizni?'» V. ö. Máté 2. f^j. — Csakis ebből az evangéliumból meríthette Celsus zsidaja a fent mondottakat, minthogy a többi evangélista ezeket nem említi. Igaz ugyan, mint maga Origenes (Contra Celsum 2, 74 Μ. 11, 909.) is megjegyzi, Celsus zsidaja ״sokat fecsegett Jézus ellen és ellenünk, amit nem vett evangéliumainkból;»

Next

/
Thumbnails
Contents