Hittudományi Folyóirat 23. (1912)

Dr. Trikál József: William James bölcselete

WILLIAM JAMES BÖLCSELETÉ.

777

lődött akarat. Változatlan, önmagához mindig hasonló, sőt magával azonos. Világos, hogy a mi jellemünk nem ilyen, mert akaratunk a körülmények szerint növésben, illetőleg fogyásban van. De ez a változandóság máris tökéletlenség ; a tökéletlenség pedig a végességnek következménye és egyúttal a rossznak gyökere.

A rossztól soha meg nem szabadulhatunk ! Benső mivoltunkban kellene átlényegülnünk, ha a rosszat ki akarnók irtani természetünkből. De a rossz elleni küzdelem jó és Isten és emberek előtt érdem. A több ember, a fölényes ember ebből a harcból nő ki. Vince te ipsum, mondotta sz. Ignác. Halj meg és azután új légy ! Stirb und werde ! mondotta Fichte. A James-féle meliorizmus is ezt az ideált fejezi ki. A kultúra haladása is abból az eszményből sarjadzik, amely úgy a lét megismerésén, mint az erkölcsi jóság megvalósításán fáradhatatlanul dolgozik.

De ismereteink fogyatékosságából, a dolgok átalakulásából, a fizikai és az erkölcsi rosszból csak a mi végességünk, a mi fejlődésképességünk és nem Isten végessége következik. Miért teremtett Isten ily folyton változható, esedékes, szüntelenül fogyó-növő világot, az az ő titka. De ha ilyet teremtett, akkor abban kell harcnak, küzdelemnek, akaratnak lenni és mindezek nyomában kell jónak és rossznak sarjadnia. Bizonnyal legtöbb emberre nézve a halál a legrosszabb. Ez alól nincs is kivétel ! És következik-e ebből, hogy Istennek is meg kell halnia ? Ezt James sem állítja ! Lám, ha a mi végességünkből Isten végessége következik, akkor a mi múlandóságunkból Isten múlandósága is következnék. Csak Götterdämmerung, istenek alkonya van ; Istennek nincs alkonya.

James küzd az abszolutum ellen ! Az ellen az istenfogalom ellen, amely minden egyéniséget elnyel ! Tudjuk, hogy Spinoza, Hegel és az oxfordi bölcselők rendszerében az abszolutum túltengése folytán a dolgok elvesztették önállóságukat, egyéniségüket, saját létalapjukat, formájukat. Náluk minden dolog értelmét, önállóságát nem önmagában, hanem az abszolutum istenfogalmában birja. Ebben a rendszerben az ember nem gondolkodik, nem akar, nem egyéni lét. hanem benne

Hittudományi Folyóirat. 1912.

50