Hittudományi Folyóirat 23. (1912)
Dr. Trikál József: William James bölcselete
WILLIAM JAMES BÖLCSELETÉ, 761 vonal alatt levő lélektant is szem előtt tartsunk ? Tuclhatunk-e mi arról valami bizonyosat, mikor ép a tudatalattiság a jellemvonása? Nem azokról az öntudatlan lelki működésekről beszélek, amelyek rendes lelki életemben bizonyos törvényszerűséggel és megszokással mennek végbe és az én »én«-emet képezik, hanem arról az állítólagos második »én«-ről, vagy az »én«-nek arról a második övéről, amely mégis egy külön világot képez számomra. Képezheti-e ez egy új lélektani tudományágnak tárgyát ? A VI. nemzetközi lélektani kongresszuson1 ezt az elméletet »kényelmes hipotézisnek«, asylum ignorantiae-nak nevezték. Ugyanott B. Leroy azt is mondotta, hogj' ez »kényelmes »formula« oly jelenségek megmagyarázására, amelyekben személyiségemnek semmi része sincsen«.2 Wuntd pedig már 1893-ban 3 óva intett minden elhamarkodottságtól. Ez az elmélet-—írja — »ein ausgeprägtes Beispiel jener Art psychologischer Scheinerklärungen, die darin bestehen, dass man für die zu erklärenden Dinge einen neuen Namen einführt, mit dem dann die Erklärung für abgemacht gilt. So besitzt diese Theorie auf jede Frage eine Antwort, die keine Antwort ist, weil sie nur in einer Namenverkleidung der Erscheinungen selber besteht.« Mi tehát igen előkelő tekintélyek alapján ezt az akár beteges, akár misztikus tudatalatti lelki világot figyelembe nem vehetjük. Ha az orvosok betegeknél kettős »én«-re, tudattalan »én«-re, kettős személyiségre bukkannak, ez eseteket mint rendkívülieket kezelik és annak élettani okát is keresik. A természet bizony nemcsak a testet, hanem a lelket is elcsúfíthatja. De a torz mindig kivétel a szabály alól; a torz lélektana más, mint az egészséges ember lelki élete. James is tudja, hogy a tudatalatti világot eddig csak kevés és beteg egyénnél tapasztalták és mégis általánosít. »Kevés azon emberek száma, akiknél a tudat alatti keletkezését 1 Congrés international de Psychologie. Genf. 1910. p. 97.. 104. 2 U. o. 99. 3 Phil. Studien Bd. VIII. 27. O. Hittudományi Folyóirat. 1912. 49
