Hittudományi Folyóirat 23. (1912)
Dr. Trikál József: William James bölcselete
WILLIAM JAMES BÖLCSELETÉ. 755 lelki tapasztalatoknak megragadó szerve, az érzelem pedig legfeljebb ama kegyelemteljes tapasztalatoknak kisérő jelensége. James lélektanában élénken festette, hogy a mi lelki életünk folyam, amelyben minden együtt benső összhangzat- ban él ! Mi is valljuk ezt és ép azért nem engedjük a hitnek érzelmét az értelem rovására önállósítani. Amint a látás, hallás, ízlés, szaglás csak akkor látás, akkor hallás, akkor ízlés, akkor szaglás, ha a különféle ingerek lelkembe, értelmembe jutnak ; a vallás érzelme is akkor válik hitté, ha értelmem ráelmél, azt befogadja, hálójába megragadja és tudatos alakba öltözteti. E lelki feldolgozás előtt bennem a hit csak valami sejtés, nyugtalanság, ködös érzés, de nem hit. Hitté értelmem közreműködése dolgozza föl. Szóval a hitérzelem mint vitális erő, mint életerő nem létezik, hanem mihelyt az hit, akkor már az értelem alakító munkássága alatt alakult ki hitté. De James erre a meggyőződésre nem juthatott. Miután az értelem megismerőképességét kétségbevonta, ki kellett kapcsolnia annak közreműködését a hitbeli meggyőződésekből is. Honnan ered akkor a hit meggyőző ereje ? Csak a vitális életerő, az ösztönös benső sugallatok maradnak még hátra. így kap a hit sajátos világosságot, önfényt, de így szaporítja meg James az emberi meg- ismerőképességet egv magában véve rejtett és misztikus látással, az értelemtől független hitnek önlátásával. Itt azonban felmerülhet a kérdés, hogyan jut ily hitérzés nélkül a primitiv ember a természetfölötti igazságoknak, Istennek ismeretéhez ? Akármilyen egyszerű Isten-fogalomhoz ? Csakis az okság lélektani útján. Az értelmes emberi természet valóban » eagál« (Reactio-késziilék) a minden- ségre. Mert ami Istenről ismeretes, nyilvánvaló előttük. Mert Isten kijelentette nekik. Ami ugyanis benne láthatatlan, a világ teremtése óta a teremtett dolgokból érthető és látható, miként az ő örök hatalma és istensége is, úgy hogy nem menthetik magukat.«1 Megvan tehát a képességünk 1 Sz. Pál, Róm. 1, 18—23.
