Hittudományi Folyóirat 23. (1912)

Dr. Notter Antal: A plébánosok közigazgatási úton való elmozdítása

48 DE. NOTTER AXTAL. 1910. augusztus 20-án a S. Congregatio consistorialis »Maxima cura« dekrétuma a plébánosok közigazgatási úton való elmozdításáról. E dekrétumnak ma még nincs gazdagabb irodalma. Főleg tudományos szempontból nem méltatták eddig eléggé. A kommentálok inkább a papság gyakorlati szükségei szem­pontjából fejtegették. Pedig ez a dekrétum általános jogi szempontból is érdeklődést keltő, még pedig úgy az egyházi mint a világi jog szempontjából. Ami az utóbbit illeti, tudni­való, hogy a kánonjog, el is tekintve a múltban gyakorolt hatásától, ma is a világi jognak igen sok mintát és analógiát kínál s nagyon jól teszi az állami jog bármely tanulmányozója, ha a külföldi államok joga mellett a kánonjog intézményeit és szabályozásait is figyelembe veszi. Ezt az igazságot ren­desen a magánjogra szokták érteni és elismerni, melynek tudománya a római jog mellett a kánon jogra is van figye­lemmel, aminthogy tudvalevő dolog, hogy a pandektajog kánonjogi elemeket is foglal magában. Azonban kell, hogy ez az igazság kitérjesztessék az állami jog egyéb ágaira is és névleg — ami most különösen érdekel — az állami köz- igazgatási jog tudományára is. Ami az állami közigazgatási jog tudományát ma tudománnyá tesz, az az, hogy a politika tudományából, különösen a közigazgatástanból elméleteket és elveket vesz, tehát bölcseletileg megalapozza a tételes jog szabályait. De amennyire szükséges, hogy a politika tudo­mányának eredményeit fordítsa hasznára az állami közigaz­gatási jog tudománya, úgyannyira szükséges, hogy a helyes jogászi szellemet a kánonjogtól szerezze meg. A dekretálisgyüj- temények, különösen e gyűjtemények első könyvében a »De constitutionibus«, »De rescriptis«, »De postulatione praelato­rum«, »De electione et electi potestate«, »De translatione epis­copi«, »De renuntiatione episcopi«, »De supplenda negligentia praelatorum« stb. titulusok, a harmadik könyvben pedig »De clericis non residentibus in ecclesia vel praebenda«, »De his, quae fiunt a maiore parte capituli«, »De his, quae fiunt a praelato cum consensu capituli«, »Ne sede vacante aliquid innovetur« stb. titulusok az állami közigazgatási jog helyes

Next

/
Thumbnails
Contents