Hittudományi Folyóirat 23. (1912)

Dr. Werdenich Endre: Az állag és személy mibelétéről

42 DR. WERDENICH ENDRE. egészen nélkülöző teljes természetnek lehetőségéről mond, arra a természetben nincsen ugyan példa, s Krisztus emberi ter­mészetének is van alanyléte, t. i. az Igében. Az ilyen termé­szet lehetőségét azonban bajosan tagadhatjuk. Az isteni be­folyás bizonyára lehet olyan erős, hogy a természet műkö­dése is önállótlanná lesz, azaz az Isten részéről sokféle ki­egészítésre szorul, anélkül azonban, hogy a természete egy másik alanyévá válnék. Ily különös isteni kiegészítésre, különös isteni befolyásra szorul az elvált emberi lélek műkö­dése is, amely ázonfölül egész természeténél fogva az anyaggal való egyesülésre rendelt. Cajetanus a testi kiterjedés határairól vett analógia alapján azt is bizonyítja, hogy az alanyiét valamiképen azonos az ő konkrét természetével, s más szem­pontból ismét különbözik tőle ; ép úgy, ahogyan a vonal vagy pont is egyrészt valamije a kiterjedésnek, mert határa neki, másrészt pedig különbözik tőle, mivel a kiterjedés a határon belül van. Ugyanily alapon bizonyítja, hogy a természet és alanyiét tulajdonképen nem alkotnak összetételt. Ahogyan a vonal nem tevődik össze pontokból, illetőleg vonalból és pontból : »similiter inter personalitatem et naturam nulla est compositio : sed se habent ut terminus et terminatum«. Mindezek a dolgok csak analógiák, amelyekből sem bizonyítékot, sem ellenbizonyítékot vonni nem akarunk. Cajetanus bizonyítékainak e rövid vázolásával sem az volt a célunk, hogy az alanyiét külön valóságának kérdését akár tagadólag, akár pedig állítólag megoldjuk. Csak rá akartunk mutatni a kérdés eredménytelenségére. Ameddig analógiák­kal vagy a megtestesülés titkából vett érvekkel dolgozunk, hiábavaló minden fáradozás. Analógia ez esetben igazi bizonyítékot nem ad, Krisztus emberi természetében pedig az alanyiét hiánya nemcsak egyféleképen magyarázható. Az alanyiét külön valósága mellett vannak bizonyítékok, ame­lyeket Cajetanus kimerítően tárgyal is. Ám egyik sem olyan, hogy okvetlenül el kellene fogadnunk. Akik az alanyiét külön valóságát tagadják, arra hivatkozhatnak, hogy a megteste­sülés titka, a személyi egyesülés egészen jól megállhat, s nagyon is egyszerűen magyarázható, anélkül hogy Krisztus

Next

/
Thumbnails
Contents