Hittudományi Folyóirat 23. (1912)
Dr. Kele István: Az analytikus és synthetikus módszer ismeretelméleti szempontból
552 DB. KELE ISTVÁN. vezet, mely már nem állítmánya egy másik alanynak. Ez a lélektani eszme. A föltételes következtetés, mert az okság és függés kategóriáján alapszik, egy absolut függőség vagy föltételesség eszméjére vezet. Ez a világtani eszme. A szétválasztó következtetés, mely a kölcsönösség kategóriájára támaszkodik, minden gondolható valóság és tökéletesség absolut egységének eszméjére vezet el. Ezek a tiszta ész fogalmai, transcendentalis eszméi. Az első : a lélek, a gondolkodó alany tárgya a psychologiának. A második minden jelenség foglalata (világ) tárgya a kozmológiának. A harmadik pedig az a dolog, mely mindannak, * ami gondolható, magában foglalja lehetsége legfelsőbb feltételeit (minden lény lénye = Isten), tárgya a theologiának.1 Ezekre az eszmékre el nem juthatnánk következtetés útján, ha már előzetesen nem volnának meg eszünkben, mint szabályozó elvek az ész használatához a következtetés munkájában. E kategóriák magukban véve üresek. Csak az a rendeltetésük, hogy eszünk használatának alanyi szabályozói legyenek. Az ész beli eszmék a valóságban nem léteznek. Midőn a magunk eszméit tárgyilag valóknak gondoljuk, vagyis mikor azokat bizonyos lényve, mint tárgyúikra vonatkoztatjuk, akkor a »transcendentalis látszat« elfogultságában szenvedünk. Ezek Kant ismeretelméletének alapvető tételei, melyeknek szükségszerű folyományaként mondhatjuk : Ismeretünk a tapasztalat körére szorítkozik, csakis az érzék alá eső dolgokat ismerjük meg. De azokat is csupán mint jelenségeket (phaenomena). Hogy mik azok magukban véve, nem tudjuk, a Dingan sich, a noumenon ismeretére el nem juthatunk. Az értelem a jelenségekről is a beléje oltott alanyi törvények szerint gondolkozik és itél. A dolgok Kant szerint léteznek ; bár e tekintetben sokszor ellentmond önmagának, de hogy milyenek, mik tulajdonképen, örökös rejtély marad előttünk. 1 Kant: A tiszta ész kritikája. 234. 1. Ford. Alexander Bernát.
