Hittudományi Folyóirat 23. (1912)
Dr. Trikál József: William James bölcselete
516 DK. TR1KÁL JÓZSEF. vagyunk. Gondolkodásunk ugyan helyes irányban működhetik, de helyesen nem tudunk cselekedni. Az erkölcsi élet nagy tragédiáiban ez a gyönge akarat szerepel. A jó és a rossz közötti helyes megkülönböztetés megvan, gondolotaik- ban gyötrődnek is a szerencsétlenek, de kivitelre, a jó szándék megvalósítására képtelenek. Ilyenek az érzelmes rajongók, az iszákosak, a trottlik, kiknek élete az értelem és a cselekvés ellenmondásain gördül tova. Viszont az erős akaratúak a küzdelmekkel síkra szállnak és minél nagyobbak az akadályok, annál hevesebb ellentál- lást fejtenek ki. Szinte a cselekvésnek törvényszerűsége, hogy az erős akaratú a legnagyobb ellentállás irányában dönt. Ámde akarni, erősen akarni, nem annyi-e mint egy pontra nézni erősen, mereven, kitartóan ! Nézni úgy, hogy az egész cselekvésmezőt átlássuk, abba betekintsünk, az eshetőségeket felleljük, a gyönge oldalakat kitapogassuk. Mindez pedig a figyelem összpontosítása útján jön létre. Ép azért, ha mi az akaratnak benső lényegét önmagunkban tanulmányozzuk, észrevesszük, hogy az egészséges akaratnak lélektani összetevői összeesnek a figyelemnek föltételeivel és hogy a mozgások csak fiziológiai folyamatok, amelyek az idegfolyamatokhoz csatlakoznak. A cselekvési lehetőségek közül egyre sasszemmel tekinteni, annak értékét átlátni, és a tudat központjába mélyítem, annyi mint kimondani : fiat ! És ebben a pillanatban a tudat és az idegfolyamatok között létrejön az a titokzatos kapcsolat, amely a belső mozgalmasságot külső cselekvéssé változtatja. A figyelemnek megfesziilése tehát az akaratnak lényegéhez tartozik. Az élet külső drámái előbb bensőnkben játszódnak le. Csak az a kérdés, ennek a »fiat«-nak kimondása meg van-e határozva, vagy nincs ! Szabadon mondjuk-e ki, vagy az okok mondatják ki azt velünk ? James szerint a lélektan erre választ nem adhat! Minden testet öltött eszme ugyanis a figyelem bizonyos mérvű meg- íeszülését kívánja. Ezen benső erőlködés nélkül cselekvés létre nem jöhet. Egy nem sikerült esetben, egy-egy bukásnál azonban lehetetlen eldönteni, hogy az embernek módjában