Hittudományi Folyóirat 23. (1912)
Dr. Trikál József: William James bölcselete
492 DR. TRIKÁL JÓZSEF. sítja meg. Milyen eredménnyel, arról az értelem csak a küzdelmek után adhat számot. Mert nemcsak az értelemnek van bizonyos belső berendezése, rátermettsége, hogy a dolgokat fogalmilag feldolgozza és megértesse, hanem az ember egész egyénisége is a maga képességeinek, hajlamainak összességében bizonyos észszerűséget, praestabilita harmóniát alkot, amely megvalósulni, megszületni akar! Az akaratnak categoricus imperativusa, hogy azt akarja kivetíteni, a létbe helyezni, ami az egyéniségben szunnyad és születésre vár ! Ez az akarat nem törődik szabályokba foglalt lélektani vagy logikai törvényekkel ! Nem is az ismeretelmélet tézisein keresztül vezet célhoz, hanem követi a maga benső törvényszerűségét, eleven bizonyosságát, a »certitude vivante«-t, amely még a történés közben igazít el s nem a történés után. Űttalan utakon, töretlen rögökön halad előre, ahol az igazságot csak majd a fölfedezés után szemlélhetjük. Ezen »eleven igazság« hódít a tudomány számára új ismereteket, így növekedik szellemi kincstárunk egyre kiserkenő javakkal. Merj előre haladni és lásd, mi történik ? Ez az akarat vezényszava ! Az elméleti ész, a fogalmakkal törvényekkel dolgozó értelem pedig ennek az eleven, merni tudó akaratnak nyomában halad és a talált értékeket a maga nyelvén közkinccsé teszi. Ennek az alanyi akaratelvüségnek, a hódítás, a mérés bölcseletének képviselője William James. Ö valóban idejében érkezett! Akkor, amidőn a Hegel—Green—Bradley-féle abszolút bölcselkedés egészen alá volt ásva. Kant iskolája, amelyben James nevelkedett, a fejlődés bölcseleté, amelyet maga is előadott, készakaratos, gazdag bölcseleti egyénisége, művészi és misztikus színezetű jelleme mind közreműködtek arra, hogy ne egy egyetemes és abszolút értékű igazságból magyarázza a részeket, a bölcselet nagy kérdéseit, hanem hogy a megtapasztalt részekből állítsa össze bölcseleti meggyőződéseit. Oly lángoló volt temperamentuma, hogy — sajnos — az értelem lekicsinylésében eljutott a legszélsőbb határokig ! Az elmélyedő, fontolgató gondolatmunkának kevés benső értéket tulajdonított. Lelke előtt csak a
