Hittudományi Folyóirat 23. (1912)

Dr. Klekner Lajos: Az esküről és jelentőségéről

AZ ESKÜRŐL ÉS JELENTŐSÉGÉRŐL.

Felolvastatott az Aquinói-Szent-Tamás-Társaság 1911. november 15-ikén tartott ülésében.

örténetIj tapasztalati tény, hogy az eskü úgy a hajdan- kori, mint a későbbi s az újabb korbeli embereknél szokásban volt és van.

Az eskü a civilizált társadalmakban intézmény.

Az eskü a bizonyítást betetőzi. Az eskü kezesség a kötelességek pontos betöltésére. Az eskü a hitelt fokozza stb.

Honnét eredhetett ? Honnét számlázott ? Minő behatások mellett történt intézménnyé kialakulása ? Oly kérdések, melyekre bebizonyíthatólag felelni alig, vagy egyáltalában nem lehet.

Az írás szavai szerint maga az Űr Isten esküdött. Esküdött Dávid király. Esküdött a Megváltó, midőn mondotta : »Tu dixisti !« Esküdött szent Pál apostol is. A zsol- táros is esküformát használ, mikor mondja : »Tapadjon njrelvem szám padlásához«.

Esküvel éltek az egyptomiak, a rómaiak, a németek.

Én őseink vérszerződését is eskünek tartom.

Nyelvünk is tanúbizonyságot tesz szójárásaiban az eskü létezéséről.

Katholikus keresztény világnézetem folytán hiszem, hogy Isten az embert a tökéletesség állapotában helyezte a földre. Hiszen Isten a legtökéletesebb lény. A legtökéletesebb pedig tökéletlent nem alkothatott. Csak az embert alkotta volna-e Isten úgy, hogy annak, hogy boldog legyen, eredetileg meg nem tudott volna felelni 1 ! Nem tartom