Hittudományi Folyóirat 23. (1912)

Dr. Babura László: A Logos-tan és sz. János evangéliuma

A LOGOS-TAN ÉS SZENT JÁNOS EVANGÉLIUMA. 419 fogva«4 A görög szerint : 8u)xsi öt xctl /ujgsi Síd ttccvtwv : áthat (mindent) és elhat mindenüvé. Még világosabban beszél, midőn azt mondja : Tő ydn «<pfh.ajtóv aov nvevuá tatív tv rrdffiv : a te romolhatatlan szellemed mindenben vagyon.1 2 Mindezek az állítások — mondják — a Stoából származnak, mely tudvalevőleg a Lógósról azt tanította, hogy mindenütt jelenlevő és mindent átható.3 4 Hogy az idézett helyek — magukban véve — a stoikus pantheismus értelmé­ben is magyarázhatók, tagadni nem lehet. De hogy szerzőjük ettől távol állott, bizonyos. Ezt az összefüggés (contextus) — amelyet pedig figyelmen kívül hagyni nem szabad — világosan bizonyítja. Az 1. fejezetben ugyanis arra inti a hatalmasokat, hogy gondolataikban, szavaikban és csele­kedeteikben úgy viselkedjenek, hogy »büntető Ítéletet« ne zúdítsanak magukra. Érve, mellyel intelmét támogatja, az, hogy Isten mindenütt jelenlevő. Oly tan, melyet az Ószövetségben ismételten olvasunk. Amint az egész földet borító vizek fölött Isten Lelke lebegett, tehát mindenütt jelen volt, úgy a zsoltáros is meg van győződve, hogy Isten Lelkét el nem kerülheti : Ha fölmegyek az égbe, te ott vagy ; ha leszállók a -pokolba, jelen vagy* Miután tehát Isten Lelke mindenütt jelen van (Bölcs. 1, 7a.) s következőleg mindent tud és lát (7b.) »azért aki igaztalant szól, nem rejtezhetik el és nem mellőzi őt el a büntető Ítélet. (1, 8.) Ez a Bölcseség könyvének tana. Kicsoda vádolhatná szerzőjét pantheis- mussal ? Bizonyára sz. Pált sem fogja senki pantheismussal gyanúsítani azért , mert az Areopag előtt Istenről azt mondja : Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk,5 A 7. és 12. fejezetben ugyanezt állítja a szent író : Isten mindenütt jelen van ; nemcsak teremtette a létezőket, hanem összeköttetésben is marad velük »mindent kellemesen elrendezvén«. Teremtmé­1 Bölcs. 7, 24. 2 Bölcs. 12, 1. 3 így Eichhorn, Bauermeister, örimm, Pfleiderer, Zeller, Farrar, Couard és mások is. 4 Zsolt. 138, 8. 5 Apcs. 17, 28.

Next

/
Thumbnails
Contents