Hittudományi Folyóirat 22. (1911)

Dr. Wiedermann Károly: Az akarat szerepe az isteni hitben

4

DR. WIEDERMANN KÁROLY.

ellenkezik, hogy a keresztény vallás isteniségéről meg legyen győződve és igazságát mégis kétségbevonja.«1

Mivel az egyes kinyilatkoztatott igazságokat nem ön- magukban, belső okaikból, hanem az isteni tanúskodás fényé- ben ismerjük meg igazaknak, azért ismeretünk bizonyos- ságát sem nevezhetjük belsőnek, hanem külsőnek. A kinyilat- koztató Isten tekintélyének kriteriologiai értéke ellenkezést nem tűrő határozottsággal állapítja meg a kinyilatkoztatás megegyezését tárgyával s teljesen igazolja a legszilárdabb igaznaktartást. Az ismeret egy rendjében sem képes az ember ítéletei számára olyan bizonyosságot szerezni, mint az, melyet Isten szava alapoz meg, aki mindentudó és igazmondó. S ha ezen külső nyilvánvalóságnál a fény nem a belátott dologból árad is, mégis egy pillanatig sem hiányzik az, az igazságra van árasztva s nem szűnik meg értelmünknek értelmi okot szolgáltatni az állításhoz, igaznaktartáshoz. Hogy önmagam látok be valamit teljes bizonyossággal, vagy ugyanazon bizonyossággal tudom azt, hogy az magának Istennek a bizonyságtételével van igazolva, a dolog igazsá- gáról való bizonyosság az első esetben bizonyára nem nagyobb, mint a másodikban. Mert, találóan jegyzi meg egy egyház- atya : quaestiones de medio sustulit qui Dei auctoritatem interposuit.

A hit szabadságának szokásos magyarázatai.

A legközvetlenebb kérdés ezek után az, hogy hogyan egyeztethető össze ez a bizonyosság a hit szabadságával ? Mondható-e szabadnak az a bizonyosság, mellyel az ember a következtetés és előzményeinek igazságát megismeri ? A szabadakarat hozza-e létre, vagy tőle egészen független ? A szabadakarat befolyásának is van része benne, vagy mindent csak az ész végez ?

Miért vetem föl mindjárt itt és így ezt a kérdést ? Azért, mert a hitelemzők, úgy azok, akik Lugo nyomdokain haladva

1 Kleutgen, Theologie der Vorzeit, IV. 239. 1.