Hittudományi Folyóirat 22. (1911)

Hajós Szaniszló: Az élettan alapvető kérdései

AZ ÉLETTAN ALAPVETŐ KÉRDÉSEI. 741 nünk az élet fogalmának tartalmát, meg az élet meg- határozását. Az általános nyelvhasználatban élőnek mondjuk az oly lényt, mely tevékenységének alanya és tárgya egy, mely benső okból változik, önkényesen működik, változtatja helyét; ami változásainak okát önmagában bírja, mint a növény. Tágabb s átvitt értelemben élőnek mondjuk ami mozog, anélkül, hogy mozgása okát látnok. Az élet oly tévé- kenység, mely magából a cselekvő alanyból indul ki s benne megy végbe. Az élet nyilvánulását érezzük önmagunkon, látjuk körű- lőttünk, még sem tudjuk tökéletesen meghatározni, mi az élet. Fogalmának megállapítása, pontos körvonalazása a legnehezebb bölcseleti feladatok egyike ; minél behatóbban elemezzük, annál kevésbbé tudjuk megérteni s az élet lénye- gét meghatározni. Nem csodálkozhatunk, ha a természet- bölcselők és természettudósok nagyon különböző, sokszor üres frázisdefinicióit olvassuk az életről.1 Az anyagelvi természettudósok szerint az életnyilvá- nulások csak összetett mechanikai működések, a fizikai s kémiai erők összege. Virchow szinte ebben látta az életnyilvá- nulások összefoglalt jellegzését. Haeckel hírhedt Natürliche Scliöpfungs-Geschichtejének legújabb kiadásában ez áll : »Das Leben jedes organischen Individuums ist nichts weiter als eine zusammenhängende Kette von sehr verwickelten materiellen Bewegungserscheinungen.« (I. 179. 1.) Hertwig szerint az élet az anyag ·szervezkedése. Carneri az anyagban Vergehen c. munkájában — melyet Haeckelnek ajánlott baráti szeretettel — így ír : »Die grosse Frage nach dem Ursprünge des Lebens müssen wir demnach vorläufig, ebenso wie die nach dem Ursprünge der Materie den Gebieten des Glaubens überlassen ; wir können nur Meinungen und Wahrscheinlichkeiten andeuten. Es ist nicht leicht, befriedigend zu erläutern, worin das Leben besteht, und wodurch es sich vom Umbelebten unterscheidet.« (I. 142.) Ennek dacára támadja a hívőket s mindentudónak mutatja magát. 1 Ez állítás igazságáról könnyen meggyőződik az, aki B. Kern dr.-nak: Das Problem des Lebens c. nagy munkáját figyelemmel olvassa. (Berlin, 1909.)

Next

/
Thumbnails
Contents