Hittudományi Folyóirat 22. (1911)

Dr. Stuckner János: Kisérlet a theismus »tudományos« védelmére

KÍSÉRLET A THEISMUS »TUDOMÁNYOS« VÉDELMÉRE. 67 volna, ha az elhatározás érvényesül. Ámde itt az a kérdés, az értelmes lény determináló indítóok nélkül érvényesíti-e elhatározását, hogy az önkéntelen indulatok ne jussanak érvényre ? A dolog érdeme tehát ismét az, hogy elhatározás deter- mináló motívumok nélkül lehetetlen. Mellesleg meg jegy- zendő, hogy hamis s tényekkel ellenkező állítás az, mintha életünk ugyanaz volna, ugyanolyan nemes és észszerű, akár szabad folyást engedünk indulatainknak, akár erős eltökélésiink féken tartja azokat. Ilyeneket csak az mond- hat, aki nem ismeri az emberi természetet. Az emberi élet valóban szép és nemes, ha benne az erély maximumának törvénye érvényesül, amint azt a keresztény világnézet követeli. Hogy mire megy a mai kor a maga ellentétes elvé- vei, mely az erély minimumát hangoztatja, tanú reá a foko- zódó erkölcsi romlottság. Nem ez azonban, ami itt bennünket érdekel. Mi is, az ellentétes álláspont is motívumokat kíván az elhatározás számára, csakhogy ez utóbbi szerint e motívumok determi- nálók. Hogyan ? Ezt akarja kimutatni most Mallock. Szerintetek, úgymond, az elhatározásnak motívumai vannak ; ámde egész fejtegetéstek mutatja, hogy az általa- tok »elhatározásnak« nevezett tünemény ugyanaz a tüne- mény, mint a vágy, melynek ti önkéntelen impulsus nevet adtok. A harcnak érzése bennetek az »elhatározás« mellett szól; ámde az önkéntelen indulatban is nincs-e ott a harc- nak hasonló érzete ? Ti különbséget láttok az önkénytelen vágy és az elhatározás között, mert az egyiket gondosan elemeztétek (az elhatározást), mellőzve az impulsus elem- zését. Továbbá megengedve, hogy az elhatározás csupán a létező vágy megfeszítését jelenti, kérdés, honnan e vágy a már létező vágy intensifikálására ? Ha nincsenek meg a körülmények, melyek létrehozzák, hogyan jöhet az egyálta- Ián létre l Például ama vadászembernek állítólagos elhatá- rozása vájjon nem függ-e a körülményektől épúgy, mint az ő önkénytelen elhatározása ? Ward azt mondja, hogy az a

Next

/
Thumbnails
Contents