Hittudományi Folyóirat 22. (1911)
Dr. Stuckner János: Kisérlet a theismus »tudományos« védelmére
68 DR. STUCKNER JÍNOS. vadász államférfi ellentáll szenvedélyének, mert esze belátja, hogy itt fontos közérdek forog kockán. Hát az ész eme ténye nem maga is foglal-e helyet a körülmények között, melyek a kérdéses pillanatban jelen vannak ? E tény figyel- mén kívül hagyása okozza, hogy az impulsusnak, mint a körülmények szükségképeni eredményének szembeállítása az elhatározással, mely független volna tőlük, a valószínűség látszatával bir. Hogy pedig ez »igazságra« annál több fényt vessen, hivatkozik sz. Antal tusájára a pusztában. Itt is, úgymond, kellett jönni a pillanatnak, amikor Krisztus szeretete a küzdő elhatározásnak betetőzést adott, vagyis annak a pillanatnak, mikor a szent nem volt többé szabad. Rajtunk áll most megvizsgálni, alaptalan-e tényleg a megkülönböztetés az önkénytelen vágy és az elhatározás között ? Az igazság az, hogy a tusának s a vele járó kellemetlen- ség érzete nem szükségképeni jele az elhatározás, az eltöké- lés jelenlétének, valamint, hogy az észnek szava, mely köte- lességemre figyelmeztet vadászkedvtelésemmel szemben, ép- úgy kiegészítő része a kérdéses pillanat körülményeinek, mint a vadászat ösztönszerű hajlama bennem. Mindamellett a megkülönböztetés igaz. Igaz, mert kinek-kinek belső tapasztalata mondja, — s erre alapítja megkülönböztetését Ward is — hogy ben- sőnkben igen gyakran az akaratnak önkénytelen impulsusa egy irányban hajt minket s ugyanakkor cselekvésünk más, sokszor ellenkező irányt vesz ; hogy bensőnkben impulsus van, mint természetünknek s a körülményeknek összeszövő- dött eredménye, másrészt ugyanakkor ott van, — mert tapasztaljuk, mert magunk eszközöljük, — a sokszor igen erős s érezhető ellenállás, melyet személyi cselekvésünk energikus érvényesítésével kifejtünk a természeti impul- sussal szemben. Más szóval, kiki tudja, érzi, s ebben semmiféle determi- nistikus theoriáskodás nem képes az embert megingatni, hogy mikor választást feltételező cselekvésről van szó,
