Hittudományi Folyóirat 22. (1911)

Dr. Stuckner János: Kisérlet a theismus »tudományos« védelmére

66 DK. STUCKNER JÁNOS. több tényét nem megfontoltaknak, nem meggondolt szán- dékból történteknek mondja. Sőt megengedhetjük, hogy in concreto legtöbb cselekvésünk nem szabad, de igenis megvan állandóan a szabad választás képessége, mint ahogy nem tagadjuk az ember gondolkodó képességét, jóllehet legtöbb esetben a köznapi életben igen-igen kevés ember gondolkodik e szónak azon tulajdonképeni jelentésé- ben, mely azt az állat elmebeli nyilvánulásaitól megkülön- bözteti. Belemegy ezután Mallock a theistikus álláspont kriti- kájába, elővéve névszerint Ward-1 s tanítását. A theismus eme kiváló védelmezője egy gyakorlati példából indul ki s lélektani elemzés alá fogja azt. Van egy szenvedélyes vadász, ki egyúttal államférfim Egy reggel azzal az elhatározással kel fel, hogy vadászni megy. A korai posta azonban levelet hoz, mely a politikust egy igen fontos ügyben a fővárosba szólítja. Töprenkedik. Vadászszenvedélye marasztalja, érdeklődése a közjó iránt útra készteti. Hányattatásai között kocsiba ül s az állomás felé hajtat. De ez az útja is belső heves küzdelmek tanúja. Minden percben visszaparancsolhatja a kocsist. A vadász- szenvedély indítéka oly erős, hogy ha nem áll neki ellen, vissza fog okvetetlenül fordulni. E küzdelem psychologiai elemzéséből az akarati tény szabadságát jellemző két lelki tünemény domborodik ki: az akarat önkéntelen és erős impulsusa, hogy visszaforduljon az ember és másrészt az erőbe kerülő ellenállás az előbbi indítékkal szemben ; egyrészt az akarat önkéntelen, közvetlen, nem erőltetett és túltengő impulsusa, másrészt ezzel szemben az ember erős, állandóan tevékeny, ellentétes irányú eltökélése, elhatározása. Hát, mondja Mallock, ez mitsem bizonyít. Ha az elha- tározás képessége szabad, ez azt jelenti, hogy, tekintet nélkül a körülményekre, azt érvényesíthetjük, vagy egyébként szabad folyást engedünk a dolgoknak. De ha sohasem is érvényesítjük azt, az önkéntelen s szükségképen determinált impulsusok is olyképen alakítanák életünk folyását, hogy teljesen észszerű volna s nem különböznék attól, mely meg-

Next

/
Thumbnails
Contents