Hittudományi Folyóirat 22. (1911)
Dr. Stuckner János: Kisérlet a theismus »tudományos« védelmére
KÍSÉRLET A THEISMUS »TUDOMÁNYOS« VÉDELMÉRE. 41 Az tény, hogy az anyag és a szellem egyesülése az. emberben, az egyesülés módja elképzelhetetlen, sőt meg is vallhatjuk, megmagyarázhatatlan titok. De ez nem kény- szerit arra, hogy ebből a két tényező azonosságára követ- keztessünk. Sőt ; ha van kényszerítő ok az ellenkezője mel- lett, el kell azt fogadnunk, jóllehet egyesülésüket magyarázni,, vagy pláne lényegében felfogni nem tudjuk. A kényszerítő ok pedig megvan. Megvan az okság elve, melyet hiába dönget a kriticizmus, s megvan ez elvnek minő־ ségi meghatározása, hogy: operatio sequitur esse. Vegyük elő Mallock példáját, az öntudatot. Az öntudat tényének kell okának lennie, ezt követeli az okság elve ־ eme oknak pedig oly természetűnek kell lennie, amilyen természetű működés, melyet eszközöl, mert »operatio■ sequitur esse«. Már most ha bebizonyítható, hogy az öntudati tény független az anyagtól, azaz szellemi, akkor a léleknek is, mint az öntudati tény elvének, szintén ugyanazon termé- szetünek kell lennie. Már pedig az bebizonyítható. Mert az öntudati tény teljes és tökéletes ráelmélés, visszatérés önmagára ; a cse- lekvő alany részéről a visszatérés által önmagának áthatása, melylyel az alany önmagát gondolja. Már pedig ilyen műkör dés nyílt ellenmondásban van mindazon tulajdonságokkal, melyekkel bir az anyag, amennyiben a tudomány azokat előttünk föltárta. Egy atom hathat egy más atomra, de ugyanazon egy atom önmagába vissza nem térhet, mert ez, ellenkezik az anyag lényeges természetével. Az öntudat ténye tehát lényege szerint független az anyagtól, tehát attól függetlennek ■kell lennie a léleknek is, mint az öntudati tény elicitiv elvének. Lehet, nem tudom, hogyan egyesül a test a lélekkel, de a fentiekből bizonyosan tudom, hogy az a valami bennem, ami az öntudati ténynek eszközlő oka s melyet szellemnek hívunk, nem lehet anyag, nem lehet lényegi természete szerint függő a testi szervezettől, az anyagtól ; a monismus- itt ellenmondó, a dualismus a tények követelménye.