Hittudományi Folyóirat 22. (1911)
H. Gy.: Schopenhauer akaratbölcselete
SCHOPENHAUER AKARATBÖLCSELETE. 379 mint két különálló, párhuzamos ok hat, mindegyik a maga pályáján s a két irány eredője adná a cselekvést. Vagy úgy, hogy a cselekvés szükségszerűen folyik a tapasztalati jellem- bői, ez meg az intelligibilis jellemnek okozata, úgy hogy az oksor élén áll az intelligibilis jellem, mint szabad ok. Az első eshetőséget még Kant szellemében is ki kell zárni.1 Mert az intelligibilis jellem csak tér- és időviszonyon kívül, a tapasztalati jellem pedig csak e viszonyon belül létezhetik, a kettő kölcsönhatása lehetetlen. A két jellem viszonyát Kant a második módon magya- rázza. De felmerül a kérdés, hogyan lesz az intelligibilis jellem tapasztalativá, a magánvaló tüneménnyé ? Kant erre nem felel. Hogyan lesz az ész okká ? »Das ist schlechterdings unerklärlich.«1 2 Valóban örök rejtély ! Az intelligibilis jellem nem hozható tér- és időviszonyba, mert ellenkező esetben megszűnik tér és időn kívüli lenni. Ha az intelligibilis jellem oka a tapasztalatinak, akkor az utóbbi okozat, az előbbi ok. De ha ok, akkor Kant rendszere szerint már nem intelligibilis, hisz oksági viszonyban csak tünemények lehetnek ; tünemény és magánvaló nincsenek egymással oksági kapcsolatban ? Az intelligibilis jellem ezen elgondolása is lehetetlen. Kant tehát a szabadságot nem menti meg. Mert ha a szabad- ság, nevezetesen az emberi cselekvésszabadság valóság, az ember tényleges tulajdona, akkor e szabadság cselekvéseink- ben is megnyilatkozik; akkor kell hogy jellemünk szabad- sága cselekvéseinkkel oksági viszonyban legyen, kell hogy cselekvéseink az intelligibilis jellemben bírják elégséges alap- jukat. De ebben az esetben a szabadság már nem intelligibilis, hanem tér- és időbeli, tapasztalati, tehát nem megismerhetet- len s a szabadság intelligibilis és tapasztalati megkülönböz- tetése semmitmondó szójáték. De talán nem szabad a szabadságot tényleges oknak tekintenünk s azt tartanunk, hogy az valóság ? Úgy van ! Nem szabad azt mondanom, — mondja Kant — hogy szabad 1 L. Kuno Fischer I. m. III. 496. 2 Fischer K. I. m. III. 500.
