Hittudományi Folyóirat 22. (1911)

H. Gy.: Schopenhauer akaratbölcselete

SCHOPENHAUER AKARATBÖLCSELETE.

369

·ok nélkül idéz elő A okozatot, jóllehet B és C okozatot ép oly könnyen s ugyanoly körülmények között létrehozhatott volna. A liberum arbitrium indifferentiae tana tehát még gondolatnak is lehetetlenség, mert minden, mi történik, ok- ból történik, vagyis egy megelőző változásból, mely a követ- kezőt szükségessé teszi.

Miben áll tehát az emberi cselekvés, mi annak az oka ? A válasz az, hogy cselekvéseink az örökölt, változatlan, tapasztalati jellemnek a motívumok által felkeltett szenvedő- leges visszahatása, tehát mechanikus folyamat, melyben az ember mint »sarkán jól megkent szélkakas« fordul az erősebb motívum irányában.1 »Amily kevéssé indulhat mozgásnak a golyó a billiárdon, mielőtt lökést kapott volna, ép oly ke- véssé kelhet fel székéről az ember, mielőtt onnét valamely motívum el nem húzná, vagy el nem hajtaná ; akkor azon- bán ez az ő felkelése oly szükségszerű és kimaradhatatlan, mint a golyó gurulása a lökés után.«1 2

Akaratszabadságról tehát nem lehet szó a tünemények világában, megismerésünk pedig tovább nem terjed ! Scho- penhauer tehát determinista.

De a determinista álláspont, mely különben S :;110pen- hauer metafizikai elméletének következménye, hirtelen el- változik, felszáll az ismeretlen magánvaló világába s inde- terminizmussá vedlik. Az öntudat tartalmát az akarat té- nyén kívül az erkölcsi felelősség teszi. Ez megköveteli a szabadságot. Schopenhauer ennek érdekében' »magasabb fel- fogást keres« az intelligibilis szabadság »Deus ex machina«- jában.

Az intelligibilis szabadság tanát Schopenhauer Kanttól kölcsönzi s tovább fejleszti. Schopenhauert e pontban csak Kanthoz való kapcsolatában értjük meg valamennyire, azért lássuk előbb Kant tanát az intelligibilis jellemről.

Kant 3 harmadik antinómiájában a szabadságot a tér1 I. m. 54.

2 I. m. 45.

3 Kritik d. reinen Vernunft. III. antinómihoz írt függelék, ford. Alexander—Bánóczy. Lásd. Schopenh. Akar. szab. 98. o.

24

Hittudományi Folyóirat. 1911.