Hittudományi Folyóirat 22. (1911)

H. Gy.: Schopenhauer akaratbölcselete

360

H. GY.

tehát a szervezetnek functiója, puszta jelenséghez tartozik, tehát vele együtt véget ér, »csak az akarat maga, melynek a test műve, vagy inkább mása volt, az pusztíthatatlan«.1 Spinoza szavai : »sentimus, experimurque nos aeternos esse«, szintén az akarat örökkévaló, elpusztíthatatlan voltára vonatkozik ; ez a mindenség veleje, ez az egyedüli eredeti. Az értelem s vele az öntudat a születéssel kezdődik, a halállal véget ér, de nem az akarat. Az értelem tehát mint későbbi járulék, mint szervezeti functio, mint az objectivált akarat tulajdonsága létezésében és működésében az akarattól függ.

Az élethez való ragaszkodás, a halál félelme nem az ismeretből, hanem az akaratból ered ; hisz ez az akarat, a vak és tudatlan akarat lényege. A halállal tehát csak az ismeret szűnik meg; az akarat független a változástól, tehát örök.

Schopenhauernél tehát az értelem puszta jelenség, az akarat tüneménye ; az idegrendszer functiója, mely az akarat tárgyiassága. Egyedül az akarat az, mely működé- seink, törekvéseink, örömeink, szenvedésünk létesítő oka ; az akarat csak akar, az értelem csak megismer. Csak az akarat marad meg, mert csak ő akarat az élethez. A meg- ismerő alanynak önmagában nincs érdekében semmi. Az Énben azonban mindkettő kapcsolódik. Minden állati lényben az akarat értelmet vívott ki magának, mely csak arra jó, hogy az akarat czéljait megvilágítsa !

Amint az akarat értelmet vívott ki magának, azonnal felismeri azonosságát a világakarattal. Az értelem megérti a létet, látja annak nyomorát, s nyomorának mélyébe tekintve látja, hogy a szenvedés oka a célnélkiili, végnél- küli akarat. Tehát ettől az akarattól kell megszabadulni.1 2 A resignatio, az akaratnélküliség az egyetlen kiút az egyéni létből. Erre csak az értelem képes ; megtagadja az élet- akaratot azáltal, hogy elfordul tőle. »Az intellectus, a világ- processusok Oedipusa, megfejtheti az élet rejtélyét s a lét

1 Schop. A halál 34.

2 Schop. A halál. 32—38.