Hittudományi Folyóirat 22. (1911)

Dr. Wiedermann Károly: Az akarat szerepe az isteni hitben

AZ AKARAT SZEREPE AZ ISTENI HITBEN.

31

ból ered. Mit parancsol tehát az akarat ? Nem elismerést, hódolatot ? »Ha valaki előtt, írja Noort,1 a kinyilatkoztatás ténye teljesen evidens, hite azért szabad marad. A kinyilat־ koztatott igazságot nem tagadhatja, kétségbe nem von- hatja, hanem szükségkép fogadja el, így credunt daemones . . .. stb. Mindamellett valóban szabad lesz abban, hogy a bele- egyezést megadja vagy meg nem adja a kinyilatkoztató׳ Istennek tekintélye, mint ilyen miatt. így magyarázzák azoknak szabad hitét, akik (próféták, B. Szűz, apostolok) a kinyilatkoztatást teljes nyilvánvalósággal ismerték. De ha ezek csupán csak abban voltak szabadok, hogy az igaznak- tartást épen a kinyilatkoztató Isten tekintélye, mint ilyen miatt elfogadják-e vagy ne, mi más lehet a tekintélyi hit, mint elismerés ! ? »A kétkedés lehetőségében nem áll sem a hit lényege, sem szabadsága, hanem az isteni tekintély iránti alávetettségben s azon lehetőségben, hogy ezen alá- vetettséget megtagadhatja az ember.«2

*

A hitténynek általunk előadott és megokolt magyará- zata teljesen eleget tesz az egyház azon tanainak, melyek e tárgyra vonatkoznak, s melyeknek minden magyarázatánál teljes épségükben érvényesülniök kell.

Az egyház tana szerint a hit azon természetfölötti erény, mellyel Isten fölvilágosító és segítő kegyelme folytán az általa kinyilatkoztatott dolgokat igazaknak hisszük nem azért, mert a természetes ész belátja a kinyilatkoztatott dolgok belső igazságát, hanem magának a kinyilatkoztató Istennek tekintélye miatt. . . (Yat. zsin., Denzinger, n. 1789.), Tehát a hit nem egyszerűen a kinyilatkoztatott igazságok- nak igaznaktartása, hanem igaznaktartás Isten tekintélye^ miatt, azaz mikor hiszünk, alávetjük magunkat az örök igazság tekintélyének, amennyiben föltétlenül igaznak tart- juk azt, amit Isten kijelentett, még pedig azért, mert Ö jelen*

1 De fontibus rév. et de fide, Amstelodami, 253. 1.

2 Pesch, I. m. V. 160. 1.