Hittudományi Folyóirat 22. (1911)

H. Gy.: Schopenhauer akaratbölcselete

SCHOPENHAUER AKARATBÖLCSELETE.

modern lélektani bölcselet két táborra oszlik : intel- lectualismusra és voluntarismusra.

Intellectualismus alatt azon bölcseleti irányt értjük, mely az ember legfőbb tehetségévé nem az akaratot (volun- tas), hanem az értelmet (intellectus) teszi, vagy legalább az akarat mellett az értelmiség független, egyenrangú jelen- tőségét elismeri s a magasabb lelki működések alapját, lehető- ségét az értelem fogalomalkotó képességében látja.

Az intellectualismus története visszavezet minket a görög bölcseletbe. Túlzó intellectualista volt Plato ; ő minden cselekvést az ismeretre vezet vissza ; nála az erény tudás, a bűn tudatlanság (avoia). Plato intellectualismusát túlzásaitól megtisztította és továbbfejlesztette Aristoteles. A lélek lényege nála az értelem ; az ember boldogsága nem az akarat hanem az értelem tevékenységében áll. Nem a cselekvés, a tevékeny élet, hanem a gondolkodó élet az ember célja, sőt Isten is örök látás, értés, νοεαις voeasog} Intellectualista volt szent Ágoston, bár a lélek képességeit Aristotelestől merőben különbözően értékeli. Ö a lélekben három képes- séget lát : értelmet, emlékezést és akaratot. Mind a három képesség más célt valósít, tehát hatásköre is más ; de amennyi- ben akarat nélkül nincs hit, az akarat sok tekintetben nagyobb 1

1 Dr. Trikal. A kér. akaratelmélet kifejlődése a XV. századig- 1910. 20 old. 2.

Hittudományi Folyóirat. 1911.

23