Hittudományi Folyóirat 22. (1911)

Vámosy Mihály: A bárbaj és a becsület

A PÁRBAJ ÉS A BECSÜLET.

325

és testi épségét, Ő tegyen bizonyságot a vádlott ártatlan- ságáról.

Ezen istenítéleti próbák egyik neme volt a perdöntő párviadal.

De e párviadal még ilyen alakjában is csak igen korlá- tolt módon volt megengedve.

Az egyház maga a maga elítélő, kárhoztató, sőt egye- nesen eltiltó szavával ott állott ennek keletkezésénél. A kanon jogon épült per jogra ugyanis az egyháznak döntő befolyása volt.

Nagy Gergely és IV. Orbán pápa az istenítéleteket, különösen a perdöntő párviadalt egyenesen istenkisértés- nek mondották, kár hozatták, alkalmazásának azonban gátat vetniök nem sikerült.

A perdöntő párviadal azonban, hogy vészes hatásá- bán korlátoztassék, csak a nemeseknek volt megengedve, szigorúan meghatározott formákhoz kötve, s a párviadallal e döntött perekben perújításnak sem volt helye.

Mindezekből azonban minden kétséget kizáró módon megállapítható, hogy a perdöntő párviadal szigorúan per- jogi eszköz és bizonyítási mód volt.

A jogi élet fejlődése azonban átcsapott fölötte.

Mint történelmi curiosumra, mint a gyarló emberi lélek szánalmas vergődésére ma a modern jogélet magasabb látóköréből szánalommal gondolunk vissza ; de a mai fejlő- désére büszke társadalom és jogi élet nem talált eddigelé elég erőt önmagában arra, hogy a párviadalt magához méltat- lannak felismerje.

Hogy e tisztán perjogi aktus lett volna az elterjedt és kiirthatatlan s már az istenítéletek idején virágkorát érő általánosan elterjedt párviadaloknak szülő oka és anyja, ezt helyesen feltenni nem lehet ; ily állítás történelmi téve- désen alapul.

Ellenkezőleg, a párviadalt, mint akkor már általánosan elterjedt, mindig az élet kockáztatásával járó veszélyes társadalmi kinövést vitték be az igazságszolgáltatás sán- cai közé, hogy aztán hasznavehetetlenségét s az igazság