Hittudományi Folyóirat 22. (1911)

Vámosy Mihály: A bárbaj és a becsület

326

VÁMOST MIHÁLY.

szellemével való teljes ellentétes voltát felismerve, azt onnan örökre száműzzék. És íme, a párviadal még ma is itt van. pedig már az ordaliák letünte óta századok múltak el: a legfényesebb bizonyítéka ez tehát annak, hogy a párviadal léte, fentmaradása független volt az ordaliáktól; nem a középkori perjog szülte tehát, hanem a lovagkor szelleme, természete.

Aki tehát a párviadalt önbíráskodásnak mondja s ezt a jellegét az ordaliákra vezeti vissza, illetve az istenitéleti perjogi methodussal, mint érvvel, kívánja bizonyítani, a tör- ténelem igazságát hamisítja meg.

De mi hát voltaképpen az önbíráskodás ?

Ez nem egyéb, mint valódi vagy vélt jognak a törvé- nyes ut mellőzésével történő önhatalmú érvényesítése.

Az önbíráskodás tehát jogok érvényesítése az állami igazságszolgáltatás igény bevételének mellőzésével ; határa addig terjed, ameddig az egyéni jog önhatalmú érvényesí- tése nem csap át a közjog által meghatározott jogrend megtámadására; mert az önbíráskodás e jellege azonnal megszűnik, mihelyt közjogi jogsérelmet von maga után, vagyis más szavakkal mihelyt oly térre lép, mely önálló büntetőjogi védelemben részesül.

Ámde a párbaj, már ismertetett fogalmi meghatározása szerint, két személynek kölcsönös előzetes megegyezése foly- tán meghatározott szabályok szerint öldöklő fegyverekkel vívott harca.

Az élet, a testi épség, azonban nem lehet magánegyez- ־ ség tárgya.

Aki más testi épségét megtámadja, életét veszélyezteti, ezt még eddigelé minden létezett és létező jogrend bűnös őselekedetnek ítélte, mert ellenkezik a jus divinummal s minden idők erkölcsi felfogásával.

Azt mondják azonban, hogy azért viseli magán az ön- bíráskodás jellegét, mert két egyén között felmerült becsii- letbeli sérelem megegyezési elintézését jelenti.

Azonban e felfogás is rendkívüli jogi tévedést tar- talmaz.