Hittudományi Folyóirat 22. (1911)
Dr. Wiedermann Károly: Az akarat szerepe az isteni hitben
28 DB. WIEDEKMAOT KÁROLY. A hit mivoltának és az akarat szerepének közelebbi meghatározása. Ha ezek után a hittény mivoltának közelebbi meghatá- rozását akarom adni, azon alapgondolatból és igazságból indulhatok ki, hogy a természetfölötti hit a természetes vallást nem másítja meg, hanem azon épül föl s azt tökélete- siti. A vallás pedig nem csupán ismeret, nem csupán értelmi tényekből, hanem akarati működésekből is áll; az nem csupán Istennek, az absolut Úrnak ismerete, hanem ugyan- annak hódolatos elismerése is. A természetfölötti hit sem lehet alakilag csupán ismereti tény, megismerés, hanem elismerés, készséges elfogadása annak, ami mint igaz, önkén- telenül nyomul a meggyőződésbe, akarati érvényreengedése annak, amit az ész igaznak ítélt. Az igazságnak ezen akarati elfogadása, akarati érvényre juttatása szabad, cselekvő tér- mészetű, »consensus ad veritatem cognitam«. Midőn az ember hisz, a kin3’ilatkoztató Isten tekintélyének alávetett akaratával készségesen elismeri a megismert kinyilatkozta- tott igazságokat, értelmi és akarati hódolatot tanúsít a vég- télén igazság iránt, obsequium intellectus et voluntatis propter auctoritatem Dei revelantis. A hit természetfölötti célunkra irányuló cselekedet, nem érdektelen ismeret, sem nem oly ismeret, mely iránt csak azért érdeklődik az ember, mert tudáskörét gyarapítja. Hanem a bit inkább az ész és akarat odaadását, az egész ember odaadását követeli Isten, a teremtő, legfőbb úr iránt. »A hit, írja Pesch, még a szeretettől nem éltetett hit is, az első elhatározás a Krisztus által hir- detett erkölcsi és vallási világrend mellett«.1 A hit ezen föl- fogása szerint az akarat nem csupán az értelemre hat s így közvetve irányul csak az igazságra, hanem közvetlenül, ép úgy mint az értelem. A tulaj donképeni hitben, mely szemben áll a nem sajátos értelemben vett hittel, milyen az ördögöké, az igaznak- tartás úgy jön létre, hogy azt jónak tartja az ember, törek- szik utána, ragaszkodik hozzá. Az assensus in verum-ot 1 Pesch, Theol. Zeitfragen, IV. 22. 1.
