Hittudományi Folyóirat 22. (1911)

Vámosy Mihály: A bárbaj és a becsület

A PÁRBAJ ÉS A BECSÜLET.

319

semmi külső támadással nem lehet kisebbíteni, nem lehet érinteni, nem lehet elvenni.

Aki egész életén át soha nem jött összeütközésbe az erkölcsi elvekkel, a positiv jogrenddel, az isteni törvények- kel, arra hasztalan kiáltja tévútra vezetett embertársa, hogy becstelen ; hasztalan rágalmazza meg a bűnök egész légiójá- val : ha bűnt soha el nem követett, ez a valótlan állítás,, rágalmazás a becsületet, mint lélektani értéket nem érintheti, a reá dobált sár be nem mocskolhatja.

De viszont ha a lelkierő meginog, ha elveszti az erkölcsi talajt, ha a bűn lejtőjére kerül : egy világ külső — alaki — elismerése az ily depravált lélek erkölcsi defectusát nem pótolhatja ; a veszendőbe ment becsületet helyre nem állít- hatja egy világ pálmája.

De minden embernek, — tartozzék bár a legalacsonyabb társadalmi osztályhoz, — az isteni jogon alapuló egyenlő erejű joga van a becsületre, egyenlő joga és szüksége annak megvédésére.

Embertársaink ugyanis ezt a megbecsülést tőlünk a legkülönbözőbb okokból megvonhatják.

Aki nem érzi át az egyéni erkölcsi érték belbecsét, vagy felismeri erkölcsi énünk sebezhető voltát ; akit összeférhet- len jelleme vagy fékezhetetlen egyénisége mellett rossz indu- lata vezérel embertársaival szemben : az nem fog tartózkodni attól, hogy, akár okkal, akár ok nélkül, becsületükben gázoljon.

E külső vonatkozásokban tehát igenis érheti támadás tárgyi értelemben vett becsületünket. És a párbajt közönsé- gesen ily becsület megvédésére szolgáló intézménynek szere- tik feltüntetni.

A párbaj ugyanis azon a társadalmi felfogáson alapul, hogy bizonyos becsületbeli ügyek csak vérrel moshatók le ; vannak sértések, melyeknek nincs más kiegyenlítése mint a fegyveres elégtétel és amelyekkel szemben még a bírói jog- segély sem nyújthat megfelelő elégtételt.

Kétségtelen ugyan, hogy amint a kiváló — az erkölcsi törvény magasabb követelményeit is kielégítő — élet a köz-