Hittudományi Folyóirat 22. (1911)

Vámosy Mihály: A bárbaj és a becsület

316

VÁMOSY MIHÁLY.

bíróra, az ügyvédekre, a tanárra, a hivatalnokra, minden osztályra, minden egyedre.

És bárki is vét ezek ellen a törvények ellen, fel fog támadni ellene az erkölcs szava, le fogja őt sújtani ember- társainak megvetése.

De ez általános és örök érvényű törvények hatálya alatt álló egyedeket az élet más és más hivatásra jelöli ki, más és más táborba sorozza.

De mindezen más és más osztályba sorozott egyedeknek kötelességei sem az általános természet jogi és erkölcsi tör- vényekkel, sem egymással soha ellentétbe nem kerülhetnek, de ellentétbe nem is állíthatók.

Az állapotbeli különös kötelmek tehát nem egyebek, csak folyományai az általános erkölcsi elveknek; csak concretizálásai az általános erkölcsi törvényeknek.

Fogalmi viszonyaik szerint úgy viszonylanak az álta- lános törvényekhez, mint rész az egészhez.

Ez elvi szempontból tekintve a haza védelme minden polgárnak természet jogi és erkölcsi kötelessége ; és ez álta- lános kötelesség mellett a hivatásos katona kötelessége csak concrét alakot ölt.

A becsület tehát alanyi értelemben érték, melyet magam- bán hordok, erkölcsi énem subjectiv tartalma, belső lelki világomnak psychikai része, testetlen és megfoghatatlan, mint maga a lélek.

Ámde közismert tétel, hogy az ember belsejét csak úgy ismerjük meg, ha cselekedeteiben lelkének egy-egy kis részét nyilvánosságra juttatja.

Abból ismerjük meg az egyén belvilágát, amint lelki erői külső kifejezésre jutnak, a külvilágban realizálva lesz- nek, tettekben kiváltódnak.

így jutunk el ahhoz a ponthoz, ahol már lelkünk felis- mérését nem vonhatjuk el embertársaink szemei, felismerő képessége elől.

Amint belső erőink szabaddá válnak, az érzéki világban bizonyos változások létrehozására sarkalnak bennünket, amint tehát lelkünk kifelé felfogásunk, magunktartása,