Hittudományi Folyóirat 22. (1911)

Irodalmi értesítő

258

IRODALMI ÉRTESÍTŐ.

korban mélyen bevésse a kölcsönös szeretetet és felebaráti érzést a polgárok leikébe. Az erkölcstan pedig, mivelhogy ennek minden valláskülönbség nélkül ugyanannak kell lennie, mindnyáj oknak egyenlő módon taníttassák. Általánosan pedig a köznevelésben azt a módszert kövessék, hogy ez a szabad és sajátos alkotmányának örvendő nemzet nemes nevelésben részesüljön és inkább a becsületérzéssel, mint a büntetés félelme által fegyelmeztessék«. (II. 21.) Az 1848. évi elemiiskolai törvényjavaslat pedig az elemi oktatás tárgyai közt a vallástant nem sorolja föl, hanem külön szakaszba foglalta, hogy »a vallásoktatást a növendékek ezentúl egyenesen és közvetlenül Vallásuk lelkészeitől veen- dik«. (II. 20.)

A most fennálló gyakorlattal szemben, mely Kármán szerint az osztrák uralom befolyása alatt kapott lábra, alkalmat adunk arra, ha az ő javaslata szerint történik a jövőben a vallásos oktatás, »hogy iskoláinkban a régi hagyó- mányos felfogás érvényesülhessen«. (II. 20.)

Amilyen igaz ez történelmi vonatkozásban, annyira igaz pedagógiai és didaktikai vonatkozásban. Amire hivatkozik, mint régi hagyományos felfogásra, az nem egyéb, mint a törvényhozás égy bizonyos árnyalatának, mondjuk akár többségének is a törvényjavaslatokban, különböző időkben, kifejezett óhaja, mely nem lett törvénnyé és így nem ment át az életbe.

Hogy a francia forradalmi eszmék hatása alatt 1791-ben és 1848-ban ilyen törekvések a magyar törvényhozásban is megnyilatkoztak az európai közszellem hatásaképen, mely hozzánk is eljutott, érthetjük. Ez azonban nem a »régi hagyományos felfogás«, hanem éppen ennek a felforgatására irányított törekvés, mely újabban megint nyilatkozik köz- életünkben.

Igazán nincs tisztában a vallással és a vallástannal, aki el akarja választani a vallástani tanításban a hittant és az erkölcstant.

A vallás Istennek a megismerése és tisztelete, mely utóbbi Isten akaratának a követésében nyilatkozik meg a