Hittudományi Folyóirat 21. (1910)
Dr. Stuckner János: Kísérlet a theismus »tudományos« védelmére
önmagáért keresünk, pl. az igazságban, mely a természetre mint egészre s annak törvényeire vonatkozik, az, ami meg- magyarázhatná érdeklődésünket, szeretetünket iránta ? Semmi sem vonz minket, ami érdekkel nem bir ránk nézve. Ha tehát a természet a maga részleteiben ránk nézve érdek- kel bír, csak annyiban, amennyiben anyagi szolgálataival tudatbeli szükségleteinket kielégíti, úgy a természet is, mint egész, csak úgy bírhat ránk érdekkel, mert ismerete szintén bizonyos szükségleteinket szolgálja; ámde minthogy mi a természetnek mint egésznek tanulmányozásából egy- általán semmiféle anyagi szolgálatot nem húzhatunk, az ránk nézve érdekkel csak annyiban bírhat, amennyiben azt tanulmányozva, e réven bizonyos elmebeli üzenet súgó sza- vát kapni reméljük egy értelemtől, melynek jellege összhang- bán van mindazzal, amit magunkban oly sokra becsülünk. S ha az nem lehet fizikai segítőnk, kell hogy elmebeli tár- sunk legyen s ha elmebeli társunk, úgy ez az kell hogy legyen, amit Istenség alatt értünk. Ekképen, tekintve a mai önodaadást az igazság iránt, az a tudomány, mely Istent tagadja, maga is keresés Isten után ; az a tudomány, mely az igazsággal minden vallási hit kizárását kötötte össze, életképességét attól a hittől kapja, melyet szájával visszautasít. Valamivel elütőbb azon okoskodás, mely a jónak értéke- lésére vonatkozik az emberek részéről. Röviden összefoglalva, ekképen adhatjuk elő. Mondani, hogy valami jó, ez azt zárja magába, hogy tehát van valamely tudatosság, melynek az a dolog jó ; s ha az emberi öntudat az egyedüli öntudat volna, mely létezik, — minthogj־ az emberek annyira eltér- nek egymástól annak megítélésében, hogy mi a jó — ebből azt kellene következtetnünk, hogy tehát az egyik jóság ép oly jó, mint a másik, lévén semmi közös mértékünk, melyhez képest összehasonlíthatók volnának. Ámde minden időben s minden helyen az emberekben, kik a jót gyakorolták s tanították, megvolt a meggyőződés, hogy a jó nem bír azzal a relatív jelleggel, hanem az lényegében abszolút valami, mely fölötte áll az egyéni ízlések szeszélyének s ezektől független. kísérlet a theizmus »tudományos« védelmére. 673 Hittudományi Folyóirat. 1910. 44
