Hittudományi Folyóirat 21. (1910)
Dr. Pataky Arnold: Az Antikrisztus a keresztény hagyományban
AZ ANTI KRISZTUS A KERESZTÉNY HAGYOMÁNYBAN. 473 Christi adventu« (C), melynek felfogása teljesen meg- egyezik az ál-Hippolytus-féle iratéval. Római szent Hippolytus a III. században él, halálának éve valószínűleg 235. Jeruzsálemi szent Cyrill már a IV. század gyermeke ; élete 315 és 386 közé esik, katechesiseit pedig 347-ben vagy 348-ban tartotta. Kortársa a legnagyobb szír egyházatya, szent Ephrem, ki 306 körül született és valószínűleg 373-ban halt meg. Az ál-Hippolytus-féle irat aligha tehető a IX. századnál előbbi korra, de híven vissza- tükrözi az előbbi iratoknak, főleg szent Ephrem beszédének szellemét. Mivel mindezen iratok felfogása teljesen megegyezik, egyszerre fogjuk azokat tárgyalni. Ps. H. részletesen festi azon borzalmas állapotokat, melyek a világ vége felé az emberek közt uralkodni fognak. Gyülölség és veszekedés fogják elválasztani az embereket egy- mástól. A lelkipásztorok nem fognak törődni híveikkel, a hívek lázongnak pásztoraik ellen.1 A gyermekek szüleik ellen, a házastársak egymás ellen, a szolgák uraik ellen támadnak ; sem az ősz haj, sem a viruló ifjúság nem ment meg senkit embertársai kíméletlenségétől. A templomokat lerombolják, a szentírást megvetik, álpróféták tévesztik meg a népeket Simon mágus példájára, és mindenütt erkölcstelen- ség dúl.1 2 Az elemek is »megtagadják rendjüket.« Földrengés, dögvész pusztítanak, mennydörgés, villámlás, viharok, szá- razság és más égi tünemények rémítik a föld lakóit.3 A gonosz lélek azért készíti elő a népek harcait, hogy ha majd szemé- lyesen jelenik meg, kedvezőbb fogadtatásban részesüljön. Szent Cyrill már a saját korára várta az ellenséget, mert a nemzetek egyenetlenségeit már nagyon jól látta.4 Az Antikrisztus akkor fog eljönni, ha majd befejeződ- nek a római birodalom napjai. Egy időben, különböző helye1 6. fejezet. 2 7. f. 3 8. f. 4 C. 9. Hittudoraftnyi Folyóirat. 1910. 31