Hittudományi Folyóirat 21. (1910)
Irodalmi értesítő
kegyetlen dilemma : vagy van az emberi akaratnak az örök sors oly fontos kérdésének eldöntésében része, vagy nin- csen . . . De ha öntudatunk directi óját Istenből eredeztetjük s még az actus specificationist sem óhajtjuk folyósítani (licet non unice) az emberi szabad akaratból, akkor benne vagyunk Malebranche occasionalismusában, protestantismus- bán, jansenismusban, szóval az egyház-kárhoztatta deter- minismusban : »Liberi sumus a coactione, sed non liberi contra adjutorium gratiae.« (Janzenistae.) »Liberum arbi- trium est de solo titulo« (Luther), vagy Kálvin szerint: »titulus sine re«, s ismételni kellene Luthernek a szabad- akaratról való hasonlatát, melyet Rotterdami Erasmus elleni iratában felhozott. És ha van részünk a jövő örök sors eldöntésében, ugyan kérem, hová helyezzük azt, ha már az ember egyéni öntudatának irányításába sem tehetjük ? Panaszolva, kérdő tekintettel feljajdulunk, hát akkor hogy neveljük s jellemükben szilárdítsuk, ifjainkat a kegyelmi szem világossága körül ? Mi úgy gondoljuk, hogy a harmadik szem, isteni, az ember öntudatában a sötétséget eloszlató1 és a természetfeletti rendbe világító sugarainak megvillanásai a »si vis«-hez vannak kötve, kivéve a rendkívüli isteni beavatkozások indításait. És ekkor, a molinismusnak hódolnunk kell. A Theodicaea stílusa elleni kifogások is eloszlanak, ha figyelembe vesszük, hogy ifjúsági tankönyv ; sőt ép ez egyik előnyét képezi. A szerző szólási modorát az itt-ott előfor- dúló keményebb jelzők, illetőleg állítmányok miatt sem kellene annyira kihegyezni, hogy nyelveskedőnek nevezzék, mert akkor egyik-másik »Nagyot« is a nyelveskedés homálya fogja érinteni. Az Istenérvek meg épenséggel nem rövidek, mert a probatio minoris és maioris methodikai szempontból előre vannak bocsájtva. Ez is a könyv sajátossága ! Pécsi filozófiájáról szerzett benyomásunk elsősorban az, hogy egyetlen egy sajátos irányú iskola kikötőjében láncra- verve vesztegelni nem hajlandó, hanem a »Perennis« hajójával 424 IRODALMI ÉRTESÍTŐ. 1 A szentségnek akadályait összezsugorító.
