Hittudományi Folyóirat 21. (1910)
Dr. Unterreiner József: A személyes Isten megismerése és a modernismus
26 DR. UNTERREINER JÓZSEF. Bár egy veszedelmes oldala még mindig van. X. Piusz is rá- mutat, midőn írja : »Hogy pedig az immanenciáról miként vélekednek voltaképen a modernisták, azt nehéz kimutatni ; mert véleményük nem egyezik meg. Vannak, akik abban keresik, hogy Isten mint ható az ember lelkében van, inkább, mint maga az ember ; ami, helyesen felfogva, nem kifogásol- ható. Mások abban keresik, hogy Istennek mint első oknak tevékenysége egy a természetnek, mint második oknak tevékenységével ; ami voltaképen eltörli a természetfölötti rendet. Mások végül úgy magyarázzák, hogy pantheista felfogás gyanúját vonják magukra ; ez pedig szorosabban egybefügg többi tanaikkal.« 1 Azaz, ha Isten mint tevékeny- ség van bennünk, tovább kérdezhetjük, van-e mindegyikünk- nek magának is része amaz eszményiség kialakításában, avagy nincs ? Más szóval : az a belülről jövő törekvés tökélete־ sedés után egyedül Istennek actiója-e, avagy Istené és az egyesé ? Ha az első, hogy fogjátok akkor megmagyarázni az öntudatnak szavát, melyet mindenki érez és mely azt mondja, hogy nostri juris vagyunk, hogy szabadon akar- hatunk tökéletesedés után törekedni vagy nem ? Ha »Isten mint tevékenység az ember lelkében van, inkább, mint maga az ember«, miben különbözik egyik személy a másik- tói ? Avagy az a bennünk lévő hatalmas lény mindegyik- ben másként alakítaná ki az eszményi embert ? S ha igen, miért ? Tekintetbe veszi-e az embernek szabadságát ? De lehet-e egyáltalában még szabad akaratról szó, ha egyedül Isten működik bennünk az eszményiség kialakításában ? És ha föltételtek helyes, akkor miért nem egyforma tényleg minden ember ? Nehéz kérdések és bizonyára nem szívesen felelnek rájok. Mert az odaillő feleletekkel önnönmagukat cáfolnák meg és absurdnak nyilvánítanák saját rendszerű- két. És tényleg nem lehet elfogadni olyan tant, mely az ember akaratszabadságának letagadására vezet. Különben is furcsa tan az, mely, míg egyrészről a vágyótehetségek hegemóniáját proklamálja, addig másrészről csak olyan V. V. ö. Egyh. Közi. XIX. évi. 41. sz. 634—5. 1.
