Hittudományi Folyóirat 21. (1910)

Dr. Prohászka Ottokár: Az intellectualismus túlhajtásai

270

DR. PROHÁSZKA OTTOKÁR.

vagyis további fejlődés, haladás, cselekvés végett van. Ha ezt a folytonos törekvést s kimélyítést szemlélem, akkor bátran mondom, hogy ha az igaz ismeretet adaequatiónak nevezték ki arra való tekintetből, amit az ismeretben lefoglaltunk s birtokolunk, akkor ép oly joggel jellemezhetnők természetét s psychéjét contentiónak s nisusnak rendeltetésésére s szűnni és szünetelni nem tudó hivatására való tekintetből.

Méltán mondhatom ezek után, hogy az ismeret is az actió ingereivel van átszőve s észrevevés és akarás nem egy- mástól elszigetelve, hanem egymásba fonódva szolgálják az életet.

V. Cselekvés a mi föladatunk.

Bármint nézzük is tehát az értelmet, akár logikai tar- talmát, a tudást, vegyük szemügyre; akár az észnek az emberi tehetségek systemájában elfoglalt helyét, vagy az akarathoz s kedélyhez való viszonyát tekintsük, arra a meg- győződésre jutunk, hogy mindenestől bennállunk az actio, a cselekvés folyamában s hogy szerveink s tehetségeink, szemünk épúgy mint értelmünk, ahogy az érthetetlen életből, ebből a csodálatos valóságból fakadtak, úgy másrészt csakis érte, az actióért, az életért vannak. Az életnek folyamát szolgálja minden erő, ész épúgy, mint akarat ; az egyik látás s tájékoztatás által, a másik a konkrét cselekvés, tehát a valósággal való gyakorlati érintkezés s az élet konkrét kialakí- tása által. S ez utóbbi a tulajdonképeni reális, emberi világ. E világba el kell jutnunk ; kell a fogalmakon, a tükrözésen át a cselekvésbe, a konkrét alakításba, az egyedi akarásba eljut- nunk ; ez lévén a mi személyes, meleg, való világunk, melynek tartalma s értéke az utolsó szemerig a mi művünk, emberi kéznek, azaz hogy emberi öntudatnak s akaratnak műve.

Ennek a nagy, katexochén emberi műnek, az ember legsajátosabb, mert önalkotta világának méltatására mindjárt áttérek, elöljáróban azonban szükségesnek látom rámutatni, hogy mennyire sürgeti ennek az egyedi világnak kiépítését maga az élet s a fejlődés, még pedig két irányban, először azáltal, hogy áttöri a fogalmi abstractiókat s a valósággal