Hittudományi Folyóirat 21. (1910)

Dr. Unterreiner József: A személyes Isten megismerése és a modernismus

A SZEMÉLYES ISTEN MEGISMERÉSE ÉS A MODERNISMUS. 23 rámutattunk ez állítás igaztalan voltára és láttuk egyúttal, hogy az adott külvilágból igenis képesek vagyunk értelmünk segítségével Isten ismeretére jutni. Midőn ők ezt tagadják, vétenek a józan ész ellen, mely lépten-nyomon rájuk cáfol. Csak vessenek el maguktól minden előítéletet és hozzanak magukkal kis jóakaratot. De persze, ha az ember egyszer fejébe veszi, hogy a modern emberhez már nem férkőzhetünk a régi módszerrel ; hogy hideg syllogismusokkal már nem megyünk sokra, akkor bizony más rendszer után kell látni. Lehet, sok igaz e megokadatolásban, de ne vennék olyan kizárólagosan. Mert van még elég »modern« ember, kikkel a régi módszerrel is mehetünk még valamire. Baj az, ha mind- jobban megszaporodik azok száma, kikhez ez úton már nem férkőzhetünk. Jele annak, hogy ott mindenféle más körül- mény is közrejátszik. A szenvedélyek, a fölcsigázott képzelet, ujdonsági viszketeg, hamisan értett függetlenségi vágy lehet- nek ott azok a tényezők, melyek a tisztánlátásra annyira befolynak, hogy már a legegyszerűbb következtetést sem képes megérteni, melyet azután kényszerzubbonynak elkeresztelnek. Ezeken kívül van még egy másik, igen jelentős tényező : a szabad akarat. Hiába is akarnék a régi mód- szerrel bizonyos modern emberekhez közeledni, azoknál ugyan óéit nem fogok elérni, mert egyszerűen nem akarnak. Rájuk nézve talán így jobb, mert jobban megfelel életmódjuknak meg eszmekörüknek. De az emberek ez osztályával szem- ben, úgy hisszük, az új módszer is egészen tehetetlen. Itt talán még egy harmadik módszert kell kitalálni ? Az a mód- szer fog itt legtöbbet segíteni, mely az akaratot tudja még- indítani. S ti modernisták azt hiszitek talán, hogy a szükség- letek metaphysikájával erre képesek lesztek ? Hasztalan erőlködtök ; mert ezek a modern emberek egyszerűen azt fogják theoriátokra mondani : ugyan mit fecsegtek nekünk ; mi nem érezzük azt a benső szükségletet, vágyódást és epedést Isten után. Ilyen körülmények között azután az immanencia fölmondja a szolgálatot és hasznavehetetlen lesz az »egyedül helyes módszer«. De egyéb szépséghibái is vannak a modernisták rend-

Next

/
Thumbnails
Contents