Hittudományi Folyóirat 21. (1910)

Dr. Prohászka Ottokár: Az intellectualismus túlhajtásai

AZ INTELLECTUALISMUS TÚLHAJTÁSAI. 247 Van azonban még egy más tekintet is, melyet az értelmi ismeret tartalmának meghatározásánál szem előtt kell tar- tanunk s ez az, hogy az alany 8 a tárgy közt áthidalhatatlan örvény nyílik. Az alany az ember, ez az élő, még pedig relativ életet élő lény; a tárgy pedig a rajta kívül álló, heterogen, idegen valami, ami csak az élet actusai révén közlekedhe- tik velem. Eszerint tehát relativ vagyok, valami vagyok, rész vagyok; 11a fölényes is, de mégis csak része vagyok a nagy valóságnak. Élek s az a körülmény, hogy életem nem minden, nem absolut, nem relatív élet, kijózanít az iránt, bogy a vilá- got s a létet önmagában valamikor megismerjem. Mit akar a rész az egésszel ? Föl akarja tán szívni ? Mit akar a patak az óceánnal ? Föl akarja tán venni ? Hiába iparkodik ; nem fér el sem az óceán a patakba, sem az egész a részbe. így viszonylunk mi is a világ kimerítéséhez. Bár- milyen fölényes legyen is helyzetünk épp az értelmi ismeret révén ; bár igaz, hogy a világ fölé emelkedünk ; de azért a rész jellegét, a viszonylagosság korlátját le nem győzzük soha. Mi a léttel szemben mindig mint az egészből függő, az egészbe beállított, arra rászoruló típusok vagyunk. A másik korlátozó tekintet az, hogy relatív élet lévén, csak életem- nek megfelelő, sajátos aktusok révén közlekedhetem a világ- gal. Az élet mindenütt zárt egységet mond, mellyel szem- ben az egész világ külső s az élet belsősége s a nagy világ külsősége csak a viszonyosság révén érintkezhetik egymással. Quidquid recipitur, per modum recipientis recipitur. Az a reci- piens itt az életenergia. Fizikára psychével felel. Nem is fizikai kapcsolatról van már itt szó, hanem az élet tapasztalatáról. A lélek az élet sajátossága szerint érintkezik a világgal ; fölvesz, fölszív, bír ; de az élet sajátosságával; ez pedig itt abban áll, hogy a világ reprezentálódik benne, hogy ismer, hogy így s nem máskép veszi föl. Semmisem hatolhat bele, csak az ő módja szerint. Az egész világ nem egyéb mint materia bruta, minden történés kívül s körülöttünk csak factum brutum. Ilyen nyers állapotban nem hatolhat bele az életbe, amely immanens, autonóm egység ; hanem bele­

Next

/
Thumbnails
Contents