Hittudományi Folyóirat 20. (1909)

Irodalmi értesítő

534

IRODALMI ÉRTESÍTŐ.

a keresztények »oltáráról« beszélve, hangsúlyozza, hogy »ez nem olyan oltár, melyet állatok vére, hanem melyet Krisztus drága vére szentelt fel« ; s aztán azokról a keresztényekről beszél, »akik oltárainkat díszítik«. Amiből világosan követ- kezik, hogy a Wieland-hangoztatta helyen Origenes csakis a pogány oltárokról nyilatkozik oly elitélőleg ; s ezt annál inkább tehette, mert a pogány oltárok, mint erős, díszes építmények, sokkal inkább kívánhattak külön, megkülön- böztető nevet, mint a keresztények egyszerű áldozati asztalai, melyekre az oltár-nevet csak lassan terjeszthették ki, értve az oltár alatt bármely áldozati asztalt. Különben a tény, hogy Origenes a Wielandtól előtérbe tolt szövegben a kérész- tényeket egy kalap alá fogja a zsidókkal, mint akiknek szín- tén »nincs oltáruk«, egészen a nyilvánvalóságig bizonyossá teszi, hogy Origenes csakis az állati áldozatokra szánt ׳pogány oltárról nem akar tudni a keresztényeknél. Hasonlókép magyarázza meg Dorsch az Arnobiusból és Minutius Felixből vett ellenkezőknek látszó, valójában azonban Wieland tételét semmiképen sem igazoló helyeket ; majd megfordítja a fegy- vert s tevőleges irányban kimutatja, hogy már az első két évszázad keresztény irodalma tele van oly vonatkozásokkal, melyeket oltár és áldozati asztal nélkül megérteni lehetetlen. Már szent Pál leveleiben is valószínű, sőt Kor. I. 10, 18. s kk-ben több mint valószínű, hogy oltárról van szó a szó szorosabb értelmében. Másodsorban főkép Ignác vértanú levelei tanúskodnak a keresztény oltár fogalmának ismereté- ről már az első század végén. »Arra törekedjetek tehát, hogy egy eucharistiával éljetek ; mert egy a mi Urunk teste, e g у az egyesülés kelyhe az ő vérével, e g у az oltár, amint egy a püspök is a papsággal és szerpapokkal« — írja a vértanú. (Dorschnál 27. o.)

Magára az áldozatra vonatkozólag Wieland főleg azzal érvel, hogy az első két keresztény évszázad az Oltáriszentség áldozati jellegéről mélységesen hallgat. Dorsch ezzel szemben rámutat először is arra, hogy a hallgatásból vett érv ehelyütt azon esetben sem állhatna meg, ha azok az első források tényleg hallgatnának. Az első századokból egyébként is csak