Hittudományi Folyóirat 20. (1909)
Dr. Pataki Arnold: A szemita és görög Isten-fogalom
A SZEMITA ÉS GÖRÖG ISTEN-FOGALOM. 425 nak (Isten a natura naturata) vagy a világ része Istennek (Isten a natura naturans). Mint Lucanus (Pharsal. 9580.) mondja : »Jupiter est, quodcunque vides, quocunque moveris.« Isten csak a világban működő értelmes erők összege. így minden keletkező isteni eredetű, de nem egyforma mértékben ; a világ Istennek kifejlődése, a világ kezdetéről nincs szó. A dualismus a platói filozófiának lett alaptételévé. Plato követi Anaxagorast, midőn azt mondja, hogy a szellem az anyagtól különüli és arra hat. A világ eredetileg csak a lehető- ség állapotában volt (ró μη ον) ; Isten úgy hat reá, mint a kézműves a fára, a szobrász az agyagra. Néha Isten értelmét mondja világalkotónak. A tárgyak megtestesülései vagy utánzatai meglevő mintáknak, melyek vagy az isteni művész értelmében, vagy ettől külön, mint belőle kiáradó erők létez- nek. Az utóbbi felfogás általánosabbá lett. Plato >>Timaios«-a Isten teremtő erejét demiurgos-nak mondja, Isten meg- teremtette az eszmék világát, és az előttünk látható világ megalkotásában alacsonyabb erőkkel élt. Az anyag Plato szerint az abszolút képesség a formák fölvételére, néha azon- bán a rendezésre váló chaotikus őstömeg. Elkerülhetetlen volt, hogy a két felfogás egy-egy pont- bán ne találkozzék. Különösen a stoa Logos-a és a plátói bölcselet eszméi közt volt könnyű az érintkezés. Szokássá lett, nem két, hanem három elvről (αρχή) beszélni: Istenről, anyagról és alakról vagy ősképről (ιδέα, παράδειγμα), vg ου, г| ον, προς ο, aki által, amiből, ami szerint van minden. Sőt mi több : a Plato-féle eszmék okokká lettek, melyek Istentől külön is képesek hatni, és így azonosak lettek a stoa logos-aival. E tekintetben különösen érdekesek és fontosak Philo iratai, melyek egyesítik a két felfogást a most említett módon. II. A törvényhozó. Isten akarata az oka minden rendnek, melyet a világ- bán látunk. A fizikai világban uralkodó szükségszerűséget átvitték az elkölcsi világba is : πάντα κατά ανάγκην, mint Parmenides és Demokritos mondták. Főleg a Stoa bölcse- le te fejtette ki e gondolatot.