Hittudományi Folyóirat 20. (1909)
Paluscsák Pál O. P.: A közjó sz. Tamás erkölcstanában
358 PALTJSCSÁK PÁL. szóval, miként Isten az érzéketlen világnak cselekvését a- természet törvényeivel szabja meg és irányítja, az állatokat pedig az ösztön törvényével, úgy az embernek is adott bizo- nyos irányítást, amely szerint cselekednie kell. Ezen irányi- tás, amelyet Isten az embernek adott, a természetes tör- vénye az ember cselekedetének. Ez a természetes erkölcsi törvény. 12. Ezen igazságból pedig az következik, hogy az ember cselekedetében nem független, nem önönmagának a törvény- hozója, hanem Istennek van alávetve. Az ember teremtmény, tehát cselekedeteiben azon törvény szerint kell igazodnia, amelyet Isten neki adott. így csak az helyes, az megenge- dett, az jogos, ami ezen törvénnyel összhangban van. »Sed creaturae — írja sz. Tamás — quibus providentia est сот- municata, non sunt fines suae providentiae, sed in alium finem ordinantur sc. ad Deum, unde ordinantur secundum quod rectitudinem suae providentiae ex regula divina sortiun- túr«.1 Az egyed tehát meg a társadalom, törekvése, csele- kedete csakis akkor helyes, ha arra céloz, amire Isten gond- viselésével az embert meg a társadalmat irányította. Az ember mint az isteni gondviselés részese, helyesen csak akkor teszen, ha a gondviselés céljainak megfelelően cselekszik.2 Kétféle zsinórmértéke van tehát az ember akaratának : a közelebbi, az emberi elme, a távolabbi, a felsőbb, Isten örök törvénye. In his vero quae aguntur per voluntatem regula proxima est ratio humana, regula autem suprema est lex aeterna.3 »Lex aeterna comparatur ad ordinem rationis humanae, sicut ars ad artificiatum«.4 13. Ha tehát mi az ember feladatáról, szabadságáról, jogairól, kötelességeiről, és a társadalom berendezéséről helyes fogalmakat akarunk szerezni, azt kell megvizsgál- nunk, milyen az a rend, milyen az a viszony, amelybe az Isten az embert helyezte. Mert ezen rend és viszony képezi 1 de vérit. q. V. а. У. c. 2 S. Th. I. II. q. 93. а. III. 3 S. Th. I. II. q. 21. а. I. 4 S. Th. I. II. q. 71. а. II. ad 4. V. ö. de virt. card. a. IL
