Hittudományi Folyóirat 20. (1909)

Paluscsák Pál O. P.: A közjó sz. Tamás erkölcstanában

az ember cselekedeteinek, így jogainak és kötelességeinek biztos, megmásíthatatlan törvényét.

Szent Tamás rövidesen így határozza meg ezen rendet. Az embernek az a törvénye, hogy tartsa be azon rendet, amely eszes lényhez illik: ordinem servare quae congruit creaturae rationali«}

De milyen az a rend, amely az eszes lénynek, az ember- nek megfelel ?

14. Két helyen magyarázza ezt meg bővebben sz. Tamás. A Summa Theologicaban arról tárgyal, hogy a természetes erkölcsi törvény mire terjed ki.2 Az akarat — fejtegeti sz. Tamás — természetszerűen a jóra törekszik. Mivel az ember eszes lény, azért a jó, amelyre az akarat törekszik, csakis észszerű jó lehet. Vagyis az észszerű jó, természetes java az embernek. De melyek azok a javak, amelyeket az elme mint emberi természetes javakat felismer ? (quae ratio practica naturaliter apprehendit esse bona humana). Ama javak, amelyekre az embernek természetes hajlama van ; ami annak megfelel, az jó, ami ellene van, a nem helyes. A természetes hajlam Istentől, a természet alkotójától van, ezen hajlamok- kai irányítja a teremtményt azon célra, amelyet annak kitűzött. így az embernél is ezen természetes hajlamok mutatják meg, hogy mire van Istentől irányítva. »Unde cum omnia naturalia — mondja más helyütt sz. Tamás — naturali quadam inclinatione sint inclinata in fines suos а primo motore, qui est Deus ; oportet quod illud ad quod unumquodque naturaliter inclinatur, sit id quod est votitum vel intentum a Deo? Ezen hajlamok jók, mert a természet alkotójától vannak. »Sicut cognitio naturalis semper est vera, ita dilectio naturalis (a természetes hajlam, törekvés bizo- nyos javak után), semper est recta, cum amor naturalis nihil aliud sit quam inclinatio naturae indita ab auctore naturae. Dicere ergo quod inclinatio naturae non sit recta, est derogare 1 2 3

1 de vérit. q. V. а. VII. e.

2 S. Th. I. II. q. 94. а. II.

3 de vérit. q. XXII. а. I.

A KÖZJÓ SZ. TAMÁS ERKÖLCSTANÁBAN. 359