Hittudományi Folyóirat 20. (1909)

Irodalmi értesítő

IRODALMI ÉRTESÍTŐ.

349

akkor teljesedik majd be, hogy az emberiség végleg levetve a valóság nyűgét, szabadon emelkedhetik az ideálok nap- sugaras, örök honába«. (135.)

Mindenesetre jól teszi szerző, hogy távol jövőnek tekinti azt az időt, amikor az emberiség a Pauler-féle erkölcstan szerint végleg »levetve a valóság nyűgét« — a valótlanságok birodalmába emelkedik. Ezt az időpontot jó lesz usque ad infinitum kitolni, mert jóllehet már sok furcsaságra ragad- tatta el magát az ember, azt a képtelenséget mégsem fogja megtenni, hogy a valóság birodalmából szabadon emelked- jék a nirvána országába. Schopenhauer azzal gyanúsítja Kantot, hogy nagyhangú etikájával olvasóit egyszerűen becsapta. Mi nem akarunk kételkedni Paulernek jóhiszemű- ségében. Az ő tévedései nem az akaratból, hanem az érte- lemből fakadnak. így — hogy szerzőnek befejező szavaira reflektáljunk — megszoktuk már modern etikusainknál, hogy kurtán elbánnak a keresztény elkölcstannal, mielőbb annak alapelveivel tudóshoz illő módon megismerkednének. Hézagosán ismeri a keresztény erkölcstant az, aki azt Pauler- rel egyszerűen eudaimonikusnak minősíti. Kellő kriticiz- mussal és ismeretelméleti fegyverzettel maga szerző is rá- jöhetett volna arra, amit különben a keresztény szellemben megírt etikai kézikönyvek bármelyikében is meglelhetni, hogy t. i. a jót azért kell tenni, mert az a létező és Isten által fentartott ontológiai rendnek megfelel, azzal harmonizál. Amint Isten is úgy a fizikai, mint az erkölcsi rendben csak azt akarhatja, ami a Benne élő örök világtervvel összhang- bán van. Mi tehát szintén eszményhez mérjük cselekede- teinket, de olyanhoz, amelynek alapja van a létben. Az er- kölcsiség magas fokán álló ember eltekinthet attól, hogy cselekedeteiért a legmagasabb Lénytől jutalmat várjon; ő is tiszta idealizmusból cselekszik, de olyan idealizmusból, mely észszerű, mely nem fata morganán alapszik. Azonban Isten a deontologiai renddel tényleg az eudaimonikus rendet is egybekötötte és ez utóbbi után való vágyat nem nyilvá- nította tilosnak. A kantisták nagyon félreismerik az ember természetét, melybe a boldogság után való vágy bele van

Hittudományi Folyóirat. 1909.

23